Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Johannsen, H.: Beiträge Berliner Ärzte zur Entwicklung der Lehre von Leberkrankheiten (B. Szalkay Judit)

statisztikai adatok alapján a nők 25%-a szenvedett benne, míg a férfiaknak mindössze 2%-a. Billroth 1884-ben végrehajtotta az első májfixátiós műtétet, majd Langenbuch a történelemben első ízben resecálta egy nagy (370 g) darabját a májnak. A ptosis máj elnevezés az olasz Cantani 1865. évi közleményéhez fűződik, mely alatt a máj dislocatiója értendő, vagyis amikor a függesztő apparátus megnyúlása következtében belóg a hasüregbe. Landau foglalkozott legintenzívebben ezzel a témával a praxisában előfordult viszonylag magas számú ilyen kórkép miatt. Az eredményes kutató- és gyógyítómunkát megnehezítették a technikai hiányosságok, bár a munka a röntgensugár feltalálása után igen fellendült és pontosabbá vált. A májechinokokkus, mely hólyag formájú és infiltraltan növekedő lehet, különösen Virchow figyelmét keltette fel, azonban ezt teljes részletességében csak a mikroszkóp gyakorlati alkalmazásával tudták tanulmányozni. Körte egyidejűleg több helyen jelentkező echinokokkust figyelt meg, Heubner pedig egy gyermeknél előfordult echinokokkus ritka esetét prezentálja. A betegség gyógyszeres kezelése a 19. századig teljesen lehetetlen volt, csupán konzervatív kezelésre hagyatkoztak, Langenbuch állította össze a therápiás eljárások sorát, melyek rendszerint hatástalanok és meglehetősen veszélyesek voltak. Gyakran végeztek próbapunktiót is, melytől egyidejűleg therápiás sikert is reméltek. Langenbuch az 1890-ben megjelent monográfiájában (,,Die Leberechinokokkus und seine Chirurgie") részletesen ismerteti az echinokokkus természetrajzát, tüneteit, pathologiáját, valamint tüneti és sebészi kezelését. Az ikterus a bőr, skiera és a nyálkahártyák kívülről látható sárgasága, mely a maga pregnáns megjelenési formája miatt már a korai időktől felkeltette az orvosok figyelmét. Általában, mint a bilirubin termelés és eltávolítás zavarát tartják nyilván. Leyden állította fel a teóriát a keletkezéséről, Stadelmann pedig állatkísérleteket folytatott annak felderítése érdekében, hogy az ikterus májrészvétellel avagy anélkül jön-e létre. Ewald, mint az Eulenburg-féle reálenciklopédia ikterus fejezetének szerzője 1893-ban összefoglaló módon ismertette az elmúlt évszázadban kialakult nézete ket az ikterussal kapcsolatban. Az ikterusformák differenciálása miatt kapott jelentős helyet e téma történetében Kraus, aki szerint az ikterus lehet mechanikus, haemolytikus, parenchymas hepatocellularis ikterus. A májtályog és a hepatitis keletkezésének okáról alkotott szemléletet a trópusokra alapozták. A májtályog histologiájával részletesen Virchow foglalkozott, míg Orth a hepatitisek magyarázatához új nomenklatúrát állított fel. A májabscessus a mai napig is használatos felosztását a múlt évszázadban alakították ki, miszerint lehet: pylephlebitikus, cholangitises és haematogen, ill. pyemiás tályog. A betegség kifejlődésének első okát Leyden az epe és az epevezeték megvastagodásában látta. Fraenkel egyedülálló, almanagyságú májabscessust figyelt meg, Karewski pedig fertőzéses megbetegedés után visszamaradt májtályogot diagnosztizált. Langenbuch „Chirurgie der Leber" című művének második részében részletesen foglalkozik a májtályog aetiológiájával, pathologiás anatómiájával és szimptómáival. Umber, mint önálló kórképet mutatta be az akut hepa-