Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)
TANULMÁNYOK - Dávid Zoltán: Az 1738. évi pestisjárvány pusztítása
Ugyanerre az eredményre jutunk akkor is, ha a természetes szaporulat feltételezett értékével visszaszámolunk : N x = T + H (Esetünkben a 100 + T értéke 150). Ily módon kiszámítva az 1740-ben várható hozzávetőleges népességszámot, a pestisben meghaltak arányának némileg pontosabb meghatározására is lehetőség nyílott. Az arányszám a feldolgozott 28 helységben 18,2 százalék és 53,5 százalék között, általában azonban 20 és 40 százalék körül mozgott. Megállapítható, hogy e számítás szerint 11 helység 1785-ig nem heverte ki a pestis pusztítását és népességszámuk kevesebb volt, mint a járvány kitörésekor. Az átalagosnál nagyobb természetes szaporulat esetén természetesen számításainkat módosítani kell, ez esetben az 1740 körüli népességszám alacsonyabb, a pestisben meghaltak aránya magasabb volt. A pestis pusztításának demográfiai hatását más oldalról is megvizsgáltuk. Arra voltunk kíváncsiak, milyen nyomot hagyott a járvány az úrbéres családfők körében, mennyire csökkentette a helységek adózóinak számát? Erre a célra a HajdúBihar megyei Levéltárban gazdag forrásanyag található: a megyei dicalis összeírások kötetei. 96 Sajnos valamennyi pestistől érintett helység anyagának feldolgozása nem állt módunkban, csak a sárréti járás helységeinek összehasonlítására került sor. (Az adatokat a 12, tábla tartalmazza.) Bár a dicalis összeírás adataiban ezúttal is sokszor érthetetlen következetlenségek tapasztalhatók, az adatok általában mégis türközik, hogy a pestis pusztítása után az úrbéresek száma a települések többségében megfogyott. Meglepő azonban, hogy a népesség csökkenése sokkal kisebb arányú, mint amekkorára a helységek hatalmas veszteségei alapján számítottunk. Különösen feltűnő, hogy a jobbágy családfők számában a csökkenés jelentéktelen (7%) és a népesség fogyása elsősorban a jobbágyok fiainak (42%) és a zsellérek (26%) rovatában tapasztalható. E jelenség azzal magyarázható, hogy a pestis áldozatául esett jobbágycsaládfők helyére fiaik léptek vagy valaki a zsellérek közül. Az áldozatok jelentős része gyermek vagy eltartott volt és csak kisebb hányada került ki a munkabíró férfiak sorából. Ezt igazolta Bojt helységben végzett összehasonlításunk is, ahol arra kerestünk választ, mi az oka az úrbéres családfők aránylag kis csökkenésének? A helységben az volt a rendkívüli, hogy az 1735-ben összeírt úrbéres családfők száma a 182 főnyi pestis halott ellenére 1744-re nem csökkent, hanem 65-ről 77-re nőtt. A dicalis összeírások és a pestisben elhaltak névsorainak összehasonlítása az alábbi eredménnyel járt (1. 13. tábla). A névsorok már megszokott, talán névcserékkel magyarázható egyenetlenségeit leszámítva az összehasonlítás általában igazolta, hogy a pestisben meghalt 182 lakos közül csak kevés dicalis összeírásban szereplő családfő volt. Kétségtelen egyezést mindössze 8 esetben találtunk (Kiss János, Kovács János, Kovács Lukács, Nagy Pál, Pap János, két Szabó Mihály, Szabó Márton), 4 másik 20 évnél idősebb férfi halott 1735-ben más keresztnévvel fordult csak elő (Csete ,J<i Debreceni Áll. lt. Összeírások 38. és 56. kötete. 8 Orvostörténeti Közlemények 69—70.
