Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 66-68. (Budapest, 1973)

KRÓNIKA

megismerhetjük, mint a jelen — távlat nélküli — hétköznapjainak egyszerű általánosításával. Hogyan formálódott meg egyénisége, honnan érkezett Fekete Sándor? Hol szívta magába azt a szellemet, amely magyar volt és európai, progresszív az új keresésében és konzervatív az értékek megőrzésében. Szülővárosa és ifjúságának színhelye Nagyvárad, a Partium fővárosa volt. A századforduló Nagyváradja Erdély és az anyaország határán, Budapesttel rivalizált és éberen figyelte Európát. Schöpflin Aladár írta Ady-életrajzában: „Nagyvárad a múlt század vége tájától kezdve külön helyen áll a magyar városok között. Terjedelemre, lakosság számára középnagyságú város, társadalmi és kulturális élete a nagyváros allűrjeivel díszíti magát. . . Nemcsak a könyvesboltok kirakataiban, hanem az emberek kezében is ott lehetett látni az akkor elég lassú sodrú budapesti irodalom legújabb termékei mellett a német és francia új könyveket, hallomásból is alig ismert külföldi nevek ismerősként csengettek a kávéházakban/' Ebben a környezetben alakult ki a premontrei szerzetesek gimnáziumába járó luteránus diák szellemi arculata, itt szívta magába elkötelezett magyarság-tudatát és humanizmusát, de elsősorban örök tájékozódó kedvét a világ felé a tudomány és a kultúra iránt. Szerette az életet! Irtózott a haláltól, raktárba tetetett mindent, ami a Múzeumban is a halálra emlékeztetett. Egyszerűen ajándéknak tekintette az életet az utolsó esztendőkben. Hiába hivatkoztunk a rossz időjárásra, ha otthon kívántuk tartani: — „ebben a korban a rossz időnek is örül az ember". De most nem alkalmas erre a nap, hogy életfilozófiája gazdag tárházából idézzünk, anekdotázzunk. Sokszor hangsúlyozta, hogy meg kell alkudni annyira az életben, hogy teendőinket és feladatainkat elvégezhessük. Nem szabad megsértődni a világra, mert az úgysem veszi észre, de ha észre is veszi : átgázol felettünk. Történelmi időket élt meg és élt túl. Sohasem tért le a maga szabta ösvényről, igyekezett hű maradni önmagához és szolgálni az embereket a világot. Sértődés nélkül, mindig újrakezdve járta a maga útját, amely néha ugyan magányos bölénycsapásnak tűnt. De az újrakezdés, a fáradhatatlanság, a tájékozódási vágy és az emberi bölcsesség voltak a legjellemzőbb vonásai. Tudományos munkásságának méltatásakor reám csak az utolsó esztendők tevékenysége tartozik. Már említettem, hogy a szülész-nőgyógyász és az orvostörténész tevékenysége összhangban volt nála. Első orvostörténeti jellegű munkája az 1947. évi Semmelweis ünnepséghez, a felfedezés centenáriumához kapcsolódik. De Semmelweis maradt végig kutatásainak igazi tárgya, vele foglalkozott legtöbbet. Arra törekedett, hogy egy kevésbé romantikus, de igazibb Semmelweis-kép alakuljon ki. Tisztázta Semmelweis szerepét 1848-ban, megvizsgálta a Semmelweis-doktrína előzményeit és helyét az egyetemes orvostörténelemben. Végül pedig a bábaképzés története, valamint nagy mesterének, Tauffer Vilmosnak életműve kötötte le. Semmelweis és Tauffer a történelmileg megítélt nagy előd, és a személyesen ismert és becsült mester voltak életének nagy példaképei és indítói. Ha a magyar gynaecológia e két oszlopát tekintjük, Fekete Sándor újat és maradandót alkotott a szakma utolsó