Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 66-68. (Budapest, 1973)

ADATTÁR - Lesky, Erna: Semmelweis Ignácra vonatkozó iratok a bécsi Egyetemi Levéltárban

8. 211. Jk. sz. Kórházigazgatósági 230. sz. f. év március 15-én kelt feljegyzés az orvosi tantestület számára azzal kapcsolatban, hogy Braun Károly dr.-t ki­nevezték az első szülészeti klinika asszisztensévé több hónapos intézeti előkészí­tés nélkül — és Dr. Klein tanár március 27-i ellenválasza az előbb említett feljegyzésre. Tárgyalás : ad 7. Redtenbacher tanár— Schroff tanár— Bartsch tanár— Schuh tanár. Rosas tanár aligazgatónak az a nézete, hogy mindegyik tanárnak feltétlen joga intézkedni asszisztense szolgálati idejének a meghosszabbításáról, minthogy a tanár felelős az intézetéért. Rokitansky úgy nyilatkozik, hogy Semmelweis dr.­nak olyan kimutatható teljesítményei vannak, hogy megérdemli a meghosszab­bítást. Mivel azonban olyannemű a meg nem értés közte és tanára között, hogy az kérdésessé tehetné ezeket a tudomány és az emberiség számára nagyon fontos teljesítményeket, javaslatba hozza olyan bizottságnak az összeállítását, amelynek az a feladata, hogy mind Klein tanár és Semmelweis dr., mind a tudomány érdekében tisztázza a tényállást. Raimann Rokitansky tanárral szavaz együtt, éppígy Dumreícher docens .val. Zusammenfassung Auszug aus dem Protokoll der Lehrkörper sit zung vom 31, III, 1849. Aus Behand­lung des Punktes 7 dieses Protokolls wird die Äusserung Rokitanskys wörtlich zitiert in Lesky, Semmelweis S. 50. — Benedek S. 138 letzter Absatz beschäftigt sich damit ebenfalls. — Vgl. weiter die Schriftstücke Nr. 11. und 12, dieser Publikation. 17. Helfert feljegyzései Semmelweis kérelmére és panaszára 18 (Bécs, 1849. április 2., 9.) Utasítjuk a tantestületet a 212. sz., az előző hónap 17-én kelt beszámolóval kapcsolatban, hogy most már legkésőbb e hó 12-ig biztosan tegyék meg dr. Sem­18 BEOLt. 1849:170. — Az irat második részét említi Lesky, Semmelweis 50,, Benedek 138, dátum nélkül, Gortvay —Zoltán 64, Helfert megnevezése és dátum nélkül. Az iratból kitűnik, hogy a tantestületnek március 17-én kellett volna beszámolnia Semmelweis panaszáról, amit a minisztérium csak március 13-án kért. Tehát Sem­melweis kérvénye nyilván néhány nappal előbb érkezett a minisztériumba. Lesky szerint a végleges elutasítás kelte május 13. „Feltűnő sietségről" tehát nem nagyon lehet szó (vö. Benedek 136.).

Next

/
Thumbnails
Contents