Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 66-68. (Budapest, 1973)

ADATTÁR - Lesky, Erna: Semmelweis Ignácra vonatkozó iratok a bécsi Egyetemi Levéltárban

vált, hogy Johann Kleint (szül. 1788-ban a morvaországi Deutschhausenben), az akkori bécsi szülésztanárt, Semmelweis főnökét, az ő megrögzött ellenlábasának tekintsék, s ezzel elzárják maguk elől a kilátást a Semmelweis elleni küzdelem igazi szereplőjére. A kari ülések valamennyi jegyzőkönyvének átnézése bebizonyította, hogy itt valójában nagyon komplex erőjátékról van szó, sokkal nagyobb mérvű összeütközésről, amely eredetileg már 1846-ra visszavezethető. Ezek a jegyzőkönyvek megmutatták számos más, hasonló esettel kapcsolatban, hogy Semmelweis esetében elvi jellegű küzdelemről volt szó, amelyben szemben állt egymással a tanárok két csoportja: a régi és az új, természettudományos irányvételű orvostudomány képviselői. Két ember lép fel ennek a küzdelemnek főszereplőjeként: egyfelől Joseph Skoda, a fizikai diagnosztikának 1805-ben a csehországi Pilsenben született újjáalkotója; másfelől az 1791-ben Pécsett született Anton von Rosas, aki 1821 óta a szemészet tanára Bécsben. Külön kiéleződött ez a harc 1849 elején, amikor Rosas ideiglenes igazgatóhelyettese lett az orvosi karnak. A múlt rendszernek ez a főiskola-politikai szempontból rendkívül tevékeny és jártas képviselője értett hozzá, hogy saját személyében még egyszer összegyűjtse egy hivatal minden tekintélyét és hatalmát, s azt agyafúrt módon gyakorolja. Azét a hivatalét, amelynek a megszüntetését és a kar dékáni önkormányzatával leendő helyettesítését már az 1848-as forradalmi esztendőben megígérték. Valóban végzetes volt Semmelweis számára, hogy az asszisztensi alkalmaztatásának meghosszabbításáért beadott kérvényét 1849-ben pont akkor tárgyalták, amikor kiéleződtek és újra fellángoltak Rosas vezetése mellett a régi, 1840 óta meglevő ellentétek a reakciós és haladó gondolkodású tanárok között, hozzájárulva ehhez az önkormányzatért folyó küzdelem. így lett Semmelweis esete az igazgatói hatalom erőpróbájává, annak minden kicsinyes és rosszindulatú megnyilvánulásával együtt, amint ezt különösen feltűnő módon tanúsítja Rosas állásfoglalása az 1849-ből való 343. sz. iratban. Annál inkább követelménye az igazságosságnak, hogy az ilyen gondolkodásmóddal szemben szóhoz juttassuk azt a másikat is, amelyet a haladó tanári csoport vezetői, mindenekelőtt Skoda és Rokitansky tanúsítanak tanítványuk, Semmelweis irányában az itt előadott, újonnan fellelt bizonyítékokban. Ezek között különös jelentősége van nagyfokú, igazi tudományos felelősségérzés által vezetett ethosza miatt Skoda 1849. január 10-i indítványának vizsgálóbizottság kiküldésére, valamint a kar 1849. február 10-i többségi véleményének, amely támogatta azt. Ezek, valamint egyéb okiratok tanúsítják, hogy Semmelweis tanárai és barátai éveken keresztül rettenthetetlenül, bátran és szívósan harcoltak érte, és még akkor is kitartottak mellette, amikor már hátat fordított Bécsnek. Az 1850. július 27-i különvélemény, amellyel ez az okiratközlemény zárul, ékesszólóan tanúsítja ezt, s egyúttal annak is bizonyítéka, mennyi eddigelé ismeretlen iratanyagot lehetett a Bécsi Egyetem Levéltárából az 1905-ös jubileumi esztendőben hozzáférhetővé tenni. Midőn tehát 1909-ben a Bécsi Egyetem akkori rektora, Dr. theol. Fritz Zerbst tanár megbízott vele, hogy a Budapesti Orvostudományi Egyetem 200 éves fennállása alkalmából kiválasszak valamilyen ünnepi ajándékot, nem volt