Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 64-65. (Budapest, 1972)

TANULMÁNYOK - Vida Mária: A Ráday könyvtár orvostörténeti jelentősége a XVIII. században

és a halántékcsontban levő „canalis Falloppi" őrzi. A korból jelentős még Andrea Cesalpino (Cesalpini, Caesalpinus), VIII, Kelemen pápa háziorvosa és természettudós, aki Linné előtt kimondja, hogy a növények osztályozási alapja a virágzatok alakja és a gyümölcs (De plantis libri XVI. Firenze, 1580), továbbá Prospero Alpinus, akit majd kétszáz évvel később Albrecht von Haller fog felfedezni: ,,Miért ment szinte feledésbe Hippokrates és Galenus idejétől fogva a válságokról (az Érverés alapján) szóló szép és hasznos tudomány, hacsak éppen Prosper Alpinust és Duretust . . . nem vesszük ki a sorból?"^ — mondja 1758-ban Lausanne-ban tartott előadásán (a mű: De praesagienda vita et morte aegrotantium. Leyden, 1710). A francia orvos matematikus Jean François F emel, a kórbonctan első sürgetőinek egyike (Universa medicina. Paris, 1507), a természettudós filozófus Conrad Gesner (História animalium. Libri 8. 1585—1604), az újkori zoológia megalapítója és Georgius Agricola (De re metallica. Basel, 1057) művei zárják e századot. Hogy mennyire csak az időtálló szakirodalmat gyűjti Ráday Gedeon, bizonyítja pl. az is, hogy Leonhard Fuchs bajor származású orvos-polihisztornak csak egyik írását (História stirpium. 1542) — amely az újkori növénytani szakirodalom egyik alapvető műve — veszi meg. Vagy magának Vesalius könyvének is — mint már említettük — Boerhaave gondozásában megjelent 2. kiadását szerzi be. A XVII—XVIII. században megújuló orvosi gondolkodás Descartes szellemét idézi : „az egészség megőrzése a legfőbb jó, s minden egyéb jó alapját képezi, hisz a szellem annyira függ a temperamentumtól és a szervekben rejlő hajlamtól, hogy épp ezért csak az orvostudományban kell keresni azt az eszközt, amely az embereket bölcsebbekké teheti.. »

35 Descartes új „orvosi-filozófiai" iskolát teremt, „Boyle szilárd alapra helyezi a vegytant mint tudományt, Harvey a vérkeringés felfedezésével a fiziológiát (az emberit és az állatit)",

36 végül a továbblépés nagy lehetőségét biztosítja még Anton van Leeuwenhoek az első megszerkesztett mikroszkóppal. Descartes, Boyle, Harvey és Leeuwenhoek összes művei mellett a XVII. századból érdemes megemlíteni többek köpött Marcellus Malpighius, a mikroszkopikus anatómia megteremtőjének posthumus (Velence, 1698) és Jan Swammerdamnzk, aki a gerinctelen állatok mikroszkópi anatómia területén tett felfedezéseiről nevezetes (Biblia naturae s. história insectorum. Vol. 1—2. Leyden, 1737—1738) műveit; az enciklopédikus teljességre törekvő Johannes Jacobus Mangetus alkímiai „kincsesházát" (Bibliotheca chemica curiosa seu rerum ad alchymiam pertinentium thesaurus. Genf, 1702); vagy G. A. Borelli olasz orvosmatematikus legnevezetesebb írását (De mortu animalium. Haga, 1740); Robert Morison angol botanikus fő művét (Plantarum história universalis. Oxford, 1715) stb. Paracelsus kémiai szemléletének továbbfejlesztője Johann van Helmont (Opera medica. Leyden, 1004) munkája, valamint a modern növényi biokémia elindítója, Niclas Lemery, akinek a gyógynövények pyrokémiai analízisét leíró könyve (Cours de chymie. Dresden, 1705) —Paracelsus könyvei mellett — szinte 34 Weszprémi i. m. 3. köt. 823. 35 Descartes, René: Traité de l'homme. Idézve: Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. I. köt. Bp. 1958. Bevezető tanulmány. XX. 1. 36 Engels, F. : A természet dialektikája. Bp. 1952. 196,