Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Varga János: A jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban, 1556—1767 (Kapronczay Károly)

vonatkozó összesített táblázatokat találunk, ezeket részben népesedési, telekállományi, állatállományi és részben szolgáltatások szerinti bontásban tanulmányozhatjuk. Az egyes községekre vonatkozó adatok közlését olyanokkal vezeti be, amelyek nem foglalhatók táblázatokba, de az egyes területek különlegességét alátámasztják. Orvostörténelmi szempontból főleg az a fejezet fontos, amely a jobbágyság életkörülményeivel, életszínvonalával, lakás- és élelmezési viszonyaival foglalkozik. Az itt közölt adatok jól tükrözik vissza az előbb felsoroltakat, de egyben itt érezzük a könyv egyetlen hiányosságát is: nevezetesen a szerző Varga János : A jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban 1556 — 1767. Akadémiai Kiadó. 1969. 614 1. Közép-Európa mezőgazdasága, a 15. szazad végén és a 16. század legelején alaposan átalakult, mivel a földesurak bekapcsolódtak az árutermelésbe és az ezzel kapcsolatos kereskedelembe. Ez a tény csak növelte a jobbágyságra nehezedő terheket, amelyek ellen kezdetben szökésekkel próbálkoztak védekezni. Az új árutermelési rendszerben a jobbágyság inkább a földesúrhoz, mint a földhöz kötődött. A majorsági birtokok kialakulásával összezsugorodtak a jobbágytelkek és növekedett a föld nélküli zsellérek száma. A Dózsa-féle parasztfelkelés leverése után a nemesség megfosztotta a jobbágyságot a szabad költözés jogától, noha a parasztság ezt a jogát már ekkor is erősen korlátozottan gyakorolhatta. 1514-es törvények költözködést tiltó rendelete nem sokáig maradt életben — bár alkalmazása az uralkodó osztály az életkörülmények vizsgálásakor nem foglalkozott az egészségügyi állapotokkal. Bár közöl adatokat az 1635-ös, az 1644-es és az 1648-as pestisjárványról, de nem lett volna érdektelen bemutatni a XVI—XVII. századi jobbágyság szociális helyzetével együtt az egészségügyi viszonyokat sem. E hiányosság ellenére joggal állapíthatjuk meg, hogy Zimányi Vera könyve — amely a társadalom- és a helytörténet ötvözete — rendkívül hasznos mindazok számára, akik a jobbágyság és ezen belül az uradalmi gazdálkodás történetével foglalkoznak. Kapronczay Károly érdeke volt —, mert a török háborúk miatt lazítani kellett ezen a parasztságot sújtó rendeleten, hiszen a törökök által megszállt területek gyorsan elnéptelenedtek. Az államhatalom — harcban a megnövekedett főnemesi hatalommal — igyekezett a nemességnek visszavágni, és 1556-ban felfüggesztette a költözést megtiltó törvényt, noha annak végrehajtását a vármegyékre bízta. Az 1514-es törvény feloldásával együtt nem csökkentették a jobbágyságra nehezedő terhek mértékét. Lényegesen megváltoztak a viszonyok a 16. század végén és a 17. század elején. A termelőerők és a piacviszonyok fejlődésével együtt a feudális árutermelés fenntartásának és fokozásának alapja a robotmunka lett. Ennek érdekében olyan jogi viszonyt kellett teremteni, amely az „örökös jobbágyság" elvén és gyakorlatán nyugodott. A fokozódó terhek és a majorsági gazdálkodás kiterjesztésével a jobbágyság szökése és költözködése olyan méreteket öltött, hogy a nemesség nemcsak a gyakorlatban állította vissza a földhöz-