Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

ADATTÁR - Szőkefalvi-Nagy Zoltán—Spielmann József—Vida Tivadar: Részletek Nyulas Ferenc újonnan megtalált műveiből

5. Igaz, hogy az Utasítás 16, és 18. pontja biztosítja gyógyszertárainkat a meg­hibásodott külföldi anyagokkal szemben, mégis tartok tőle, hogy ez az üdvös óvás is odakerül a jámbor óhajok sorába, éppen ezért bölcsnek látszanék, hogy Kolozs­váron keresztül érkezzék minden külföldi gyógyanyag, amit a jövőben behoznak külföldről a gyógyszertárainkba, és itt vizsgálatnak vessék azt alá. 6. Azt vélem, hogy a Magas Kir. Kormányszék parancsa útján a honos gyógy* növények élő herbáriumával kell felszerelni azokat a már működő gyógyszertároso­kat, akiknek annyira gyönge a növénytani tudása, hogy lehetőség szerint orvosiára szorul. Evégett már előzetes megbeszélést tartottam Sieger Péter gyógyszerész úrral, a kiváló növényismerővel. Úgy látom, nem idegenkednék attól, hogy folyamatosan valamennyi gyógyszertárost ellátna az említett növényekkel, megelégedve talán 10 krajcárral darabjáért. 7. Továbbá sok működő gyógyszertáros gyönge vegyi tudásának a megsegítése érdekében és a közönség veszélyeztetésének elkerülése végett nemcsak hasznosnak^ de nagyon is szükségesnek ítélném, hogy a tartományban létesítsenek vegyi labora­tóriumot (gyárat) a később beterjesztendő terv szerint és az országos főorvos fel­ügyelete mellett, de anélkül, hogy a kincstárnak költségei támadnának belőle. Innen vásárolnának maguknak mérsékelt áron vegyi készítményeket mindazok, akik nem merik azokat elkészíteni vagy költségkímélés végett nem akarják, miután ti. az országos főorvos azokat szigorú vegyi vizsgálatnak vetette alá. Azzal a feltétellel azonban, hogy tilos ezentúl bármelyik gyógyszerésznek külföldről beszereznie a hasonló készítményt, amelyet különben manapság akár magukból a laboratóriumok­ból, akár a továbbadok keze által megromlott állapotban kapunk. 8. A dolgok rendje kívánja és szükségszerűen megköveteli, hogy mindenkinek el kell fogadnia — mint ezt már fentebb említettem és hozzáfűztem a december 22-i orvosi ülésen kifejtett véleményemet — az orvosságok legújabb árszabását, de egy­úttal le kell vonni a szabály áthágóira ott megállapított büntetést. Ezenkívül minden gyógyszertárosnak szigorúan meg kellene hagyni, hogy az Utasítás 13. pontja sze­rint azonnal írják hozzá mindegyik előíráshoz a gyógyszerek árát, hogy ki ne tudják játszani a jövőbeni ellenőrzés figyelmét. 9. Már fentebb, a 36. és 37. sz. alatti beszámolómban jeleztem, hogy a két nem vizsgázott gyógyszertárost, a zalatnait és az abrudbányait szigorlat letételére kell buzdítani, hozzátéve, hogy nagyon kérik költségkímélés végett, hogy a vizsgájukat Kolozsvárott tehessék; véleményem szerint ezt meg is lehet nekik engedni, hiszen mindketten jártasak mind a növény-, mind pedig a vegytanban, akár könyvek olva­sásából, akár máshonnan merítették is a tudásukat. 10. Mit sem láthatok az országos főorvosi iratokban arról, hogy mit határoz majdan a Magas Kir. Kormányszék a Károlyfehérvár-Alsóvárosban levő gyógy­szertár tekintetében. Tiszteletben tartva az esetleges ellenkező határozatot, mind­amellett észrevételeznem kell e tárgyban, hogy talán az egész monarchiában nincs még egy példája az ugyanazon városban levő két gyógyszertár hasonló tilos mono­póliumának (legalábbis addig, amíg semmilyen más nincsen), vagy ha lenne is, bizonyos az, hogy Kár olyfehér vár ott az Alsóvárosban levő második gyógyszertár semmiképpen sem szolgálja a közönség könnyebbségét és javát, akár az árazást, akár az orvosságok minőségét, akár a hamisítatlan kiadás követelményét nézzük. Ellenkezőleg, a versengés híján egyedül azoknak a visszaéléseknek biztosítására szol-

Next

/
Thumbnails
Contents