Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)
ADATTÁR - Szőkefalvi-Nagy Zoltán—Spielmann József—Vida Tivadar: Részletek Nyulas Ferenc újonnan megtalált műveiből
gazdálkodás mellett. Serény ember, aki a lehető legjobban igyekszik szolgálni a köznek, s mindig jó segédei vannak. Gyógyszerészmester fián kívül, aki a minap tért haza főiskolai tanulmányairól segítségére vannak : Hank János adjunktus, már reménybeli gyógyszerészmester és szakember az antif logisztikus vegytan terén; Herold Antal segéd ; Czelgy Sámuel tanonc ; két laboráns. A parancs értelmében a hatóság színe előtt és előttem letette az esküt december 11-én. Az útbaigazítást is megkapta tőlem ugyanazon hatóság által. Ezt a szigorú vizsgálatot megejtettem november 27-én és 28-án Fratt Lajos rendőrségi megbízott jelenlétében, mint akit erre az ügyre kijelölt a Főbíró úr* 4 SOMLYÓ Richter György úr A gyógyszertár a piactól távolabb eső téren van, idegen házban, népiesen mintegy a kapualjban elrejtve minden külső jelzés nélkül, különben száraz, levegős helyen. Az officina nem kevéssé döbbenti meg a belépő szakavatottat, mert inkább hasonlít az olajosok kamrájára, mint szabályszerű gyógyszerészműhelyre. A nyomorúságos felszerelésen kívül nagyon kevés edény van, nem uralkodik ott semmi rend, semmi alkalmatosság, hanem mindenütt nagy piszok. Egyáltalán nincsen láboratóriuma, nincsenek kemencék, semmiféle edények, sem felszerelési tárgyak, hanem az orvosságokat a konyhában főzik, közönséges tűzhelyen, gyakran maga a feleség, sőt nemritkán a szolgálóleány. Nincs semmiféle anyagkamra. Pince sincsen. A füvek, gyökerek tárolója jó, fedett, rendszeres. A készlet a belföldi füvek és gyökerek kivételével általában annyira gyönge, hogy az aligha elégséges egy vagy két hónapra. Ami még nyomasztóbb, az alapvetőekben, amelyek a gyógyszertár alapját képezik, a legnagyobb a hiány. Ennek következtében csaknem hónapról hónapra kénytelen kis mennyiségeket beszerezni, hol az egyik, hol a másik cikkből. Csodálkozásomra megvoltak a legszükségesebb gyógyszerek, mind az egyszerűek, mind az összetettek, mégpedig teljesen jó minőségben. A hibásakat azonnal visszaadtuk az eladónak saját pecsétemmel és magának a gyógyszerésznek a pecsétjével. Kivetettünk mindössze 3-at. A cikkekben összesen 308 hibát találtam, s ebből 25 volt lényegesebb. A mérgeket külön skatulyában őrzik gondos felügyelet mellett. Angusztura-kér eg nincsen. Túl kevés a súly, mérték és mérleg, de ami van, az pontos. Élő herbárium nincsen. A Gyógyszerkönyvön és az árszabálykönyvön kívül nincs semmilyen könyvtár sem. Jegyzőkönyvek nincsenek. Az előírások árszabása lelkiismeretes, csupán néhány külföldi gyógyszer esetében lépi túl az előírt tarifát, amelyeket más gyógyszerészektől már árszabáson felüli áron vett. A tulajdonos maga Richter György úr, akit Pesten avattak 1788-ban gyógyszerészmesterré. Becsületes, jó ember, de nagyon szegény, s nem törődik a tisztasággal. Gyönge vegyész, erősebb a botanikában, csak szokásszerű gyógyszerészetet űz, de azt lelkiismeretesen. Bizonyosan megérdemelné a nemes Vármegye segítségét^