Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

ADATTÁR - Szőkefalvi-Nagy Zoltán—Spielmann József—Vida Tivadar: Részletek Nyulas Ferenc újonnan megtalált műveiből

következményeit gyakran tapasztalhattam a szolgálatban álló segédeknél, akiknek egyenkinti vizsgáztatását a tanoncokéval együtt seholsem mulasztottam el a vizsgálat vége felé. Ami az orvosságok árszabását illeti, kivétel nélkül valamennyi gyógyszerész saját bevallása szerint nem tartja meg többé azt, mintha nem is kötelezné őket semmiféle, a beosztásuk alkalmával tett eskü, semmiféle rendelkezés, amit már annyiszor kiadtak, vagy mintha nem vonatkoznék rájuk az árszabáskönyv előszavában kimondott büntethetőség. A helyi orvosok elnéző vagy elalvó ellenőrzésén nekibátorodva, ki-ki a saját szelleme alapján más és más szabályt követ, miközben megfertőzi őket a kereskedői lelkület. Sőt, nem is követ mindenki más szabályt, hanem egyfajta szeszélyes vakmerőséget, hiszen az előírásokra már nem a szokott számokkal, hanem titkos, csak számukra ismeretes jelentésű betűkkel szokták ráírni a gyógyszerek árát, és gyakran ugyanaz a gyógyszerárus ugyanazért a gyógyszerért, azonos körülmények között ma 42 krajcárt, holnap 20 krajcárt, holnapután 36 krajcárt vesz el. Nem is remélhető, hogy meg lehetne fékezni ezt a nemzetséget bárminő fenyegetéssel, bármily szigorú rendeletek kibocsátásával, ha a Magas Királyi Kormányszék meg nem parancsolja, hogy esetről esetre a tettenérés után bevasalják rajtuk az árszabáskönyv előszavában megszabott büntetést. Mindamellett valamennyi gyógyszerész hő óhajához hivatalomhoz képest csatlakozva magam is melegen ajánlom a Magas Kir. Kormányszéknek, hogy fogadja el ebben a tartományban is sürgősen a legújabban kiadott, ez évi árszabást, különben vagy elkerülhetetlen veszteség éri őket, vagy mindnyájuknak esküszegőkké kell válniuk. Végül, hogy minél nagyobb haszonnal végezhessem azt az intelmet, amit a szabályzat útmutatása szerint minden gyógyszertárvizsgálat végén kell kötelességszerűen intéznem az egyes gyógyszertártulajdonosokhoz, előzetesen kivonatoltam a kezem ügyében levő rendelkezésekből mindazt, ami a gyógyszerészekre vonatkozik, összefoglaltam paragrafusokba, az itt-ott észrevett hiányosságokat az orvosi műveltség kívánalmainak megfelelően magam pótoltam, és átadtam útbaigazításként az egyes gyógyszerészeknek buzdító beszéd helyett, amelynek a szavai hamar el szoktak röppenni. Ugyanezt az útbaigazítást (instructio) melléklet gyanánt előterjesztem a Magas Kir. Kormányszéknek azzal a szándékkal, hogy — hajónak látja — további megfontolás végett előbb tegye át az Orvosi Tanácshoz, s aztán a szükséges tekintélyt kölcsönözve neki, közölje határozat formájában újra nemcsak az egyes gyógyszerészekkel, hanem az orvosokkal és hatóságokkal is, azokkal miheztartás végett, ezekkel pedig a végrehajtás szükséges eszközeként. Ezt annál szükségesebbnek tartom, mivel ez az útbaigazítás nagyon üdvös szabályokat tartalmaz a közönség javára ; s a gyógyszerészeknek pedig eddigelé semmiféle utasítás sincs a kezük ügyében, másrészt néhány gyógyszerész már előttem kijelentette, hogy csupán a jámbor óhajok sorába való ennek a tanításnak a megtartása. A gyógyszertárvizsgálatot mindenütt befejezi az eskü, amit az egyes gyógyszerészek tettek a hatóság színe előtt és előttem az 1786. május 23-i 3878. sz. határozat kívánsága szerint, amit megújított a f. é. május 14-i 3600. sz. rendelet. Igaz, hogy a Magas Kir. Kormányszék nem közölt velem semmilyen esküszöveget sem a cselekmény számára. De miután így közbejártam Őmagnificenciája titkáránál, Von Scharberg Peddeus I.-nél, és azt a választ kaptam szóban, hogy az országos főorvosra tartozik a hasonló szövegek megfogalmazása és alkalmazása a fennálló-