Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Borsos Béla: Korai magyar fürdőkúra-poharak

KORAI MAGYAR FÜRDŐKÚRA-POHARAK BORSOS BÉLA A

XIX. századi magyar üvegművességró'l a kor számos fürdőkúra-poharának ismerete nélkül nem adhatnánk hű képet. Műgyűjtőink és közgyűjteményeink sajnos csak az utóbbi időben fordítanak nagyobb gondot üvegművességünk e lezárt és igénytelensége, sőt — bevallhatjuk — gyakran művészietlensége ellenére is nagy tudományos értékű emlékanyagának rendszeres összegyűjtésére. Iparművészeti Múzeumunkban pár évvel ezelőtt például még csak néhány szép példány képviselte őket, s tudomásunk szerint ma is csupán egy magángyűjtőnk van, aki a balatonfüredi kúra-poharak szívós megszerzésével egy, e zárt csoporton belül is körülhatárolt, kis terület emlékeit igyekszik teljessé tenni. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Könyvtár — rövid fennállása ellenére — máris a fürdőkúra-poharak gazdag és a magyar egészségügy története számára is jelentős sorozatait mentette meg a kallódástól. Reméljük, hogy a megkezdett munkát szerencsésen tovább folytatják majd, s így megteremtik egy kimerítő iparművészet-történeti szintézis alapjait. E kis tanulmány anyaggyűjtésénél igyekeztünk minden lehetőséggel élni, elsősorban mégis saját gyűjteményünkre támaszkodtunk és azokra a megfigyelésekre, amelyeket több mint húsz év alatt a műkereskedelemben forgó és gazdát cserélő műtárgyakon végeztünk. Teljességre távolról sem törekedhettünk, fürdőkúra-poharaink elsősorban az összefüggések szempontjából érdekeltek, amelyek a XIX. század első felének magyar üvegtermése és fürdőkúra-poharaink sajátos területe között fennállanak, s amelyek talán hozzásegíthetnek néhány általános érdekű kérdés tisztázásához. Fürdőkúra-poharakkal Európában a XVIII. század közepétől találkozunk nagyobb számban, csak a XVIII—XIX. század fordulója körül válnak gyakorivá, igazi elterjedésük és virágzásuk pedig a múlt század közepére esik. Gyógyfürdők rendszeres használatának nyomaival — a középkor viszonylagos érdektelensége után — már a XVI. században találkozunk. Természetesen ez is mint annyi más, csupán az előkelőbb osztályok tagjainak szokása volt. A „vissza a természethez" rousseau-i jelszava és a polgári osztály megjelenése általánossá tette a gyógyhelyeken való tartózkodást, fürdő- és ivókúrázást is. A kedvelt gyógyhelyek minden nyári szezonban újra és újra megélénkültek, hűs hegyi sétányaik, klasszicista ízlésű pavillonjaik, antik templomocskákat utánzó ivóházikóik nyüzsögtek az arisztokratáktól, a jómódú polgároktól, a szellemi és a művészeti élet tünékeny vagy állandó csillagaitól. Olyan nagyságok tartoztak a rendszeres ivókúrázók közé, mint az öregedő Goethe, akit a világirodalom egyik