Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)
TANULMÁNYOK - Ormos Pál: Hódmezővásárhely egészségügyi fejlődése
szeres elvégzése, a gyermekek fogazatának rendben tartása, a romló fogak korai rendbehozása: mind az iskolaorvosi intézmény és az iskolafogászat feladatává vált. Ezt a feladatot kifogástalanul teljesítették is. A gyermekek egészségének megóvása és a jobb, szakszerű gyógykezelés céljából a városban 1900-ban négy körzeti gyermekorvosi állást szerveztek, majd később egy ötödiket is, és azokat szakorvosokkal betöltötték. A csecsemők és a kisgyermekek gondozását, ellátását ily módon a város egész területén kivették a körzeti orvosok kezéből, és gyermekszakorvosokra bízták. Ez lényegesen javította a gyermekek egészségügyi ellátását. E sorok írásakor még egy hatodik körzeti gyermek orvosi állás rendszeresítése is folyamatban van. Betöltése is hamarosan megtörténik. A hat gyermekszakorvos munkája az eddigieken kívül kiterjed már az óvodák és iskolák egészségügyi ellenőrzésére is. A gyermekek egészségügyi ellenőrzése és megóvása után meg kell említeni az emberi élet másik végén levő öregek egészségügyi gondozását is. A felszabadulás után ezen a téren is gyökeres változás történt. A régi — rettegett — szeretetház kellemes és barátságos szociális otthonná alakult, ahol 125 öregnek biztosítottak nyugodt és koruknak megfelelő szórakozással és könnyebb munkával is változatosabbá tett otthont. A saját otthonukban tartózkodó és nyugellátásban részesülő öregeket pedig felkeresik és gondozzák. Akiknek arra szükségük van, szociális segélyben is részesítik. A város egészségügyi hálózatát a tanács Egészségügyi Osztálya irányítja és ellenőrzi. Az ennek megfelelő tiszti főorvosi hivatal a felszabaduláskor 1 tiszti főorvosból, 1 fertőtlenítő altisztből és 1 adminisztrátorból állott. 1908-ban az osztály a következő létszámmal rendelkezik: 1 városi főorvos, 1 állami közegészségügyi és járványügyi felügyelő orvos, 1 hygienikus orvos, 3 közegészségügyi és járványügyi ellenőr, 4 egészségőr, 1 közegészségügyi adminisztrátor, 1 igazgatási ügyosztályi adminisztrátor, 1 szociálpolitikai főelőadó és 1 szociálpolitikai kisegítő dolgozó. Ez a 14 dolgozó ellátja az osztály igazgatási, szociálpolitikai és közegészségügyi-járványügyi csoportjának munkáját. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a város egészségügyi helyzete az ország általános egészségügyi állapotához képest jónak mondható, sőt egyes egészségügyi területeken a legjobbak között van. IRODALOM Hódmezővásárhely „Erzsébet" Közkórházának 1905— 1930-iki Évkönyve. Szerk. Ormos Pál. Hódmezővásárhely, 1930. Hódmezővásárhely Város Levéltárának adatai. Polgármesteri jelentések. Magyar Statisztikai Közlemények. Népmozgalmi kötetek. Ormos Pál : Hódmezővásárhely közegészségügye. — Népegészségügy, 1931, 18—19. Szeremlei Sámuel : Hódmezővásárhely története, 1900—1911, Hódmezővásárhely, 1911. Vásárhelyi Reggeli Újság 1910—1940.