Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)
TANULMÁNYOK - Ormos Pál: Hódmezővásárhely egészségügyi fejlődése
12. ábra : A kórbonctani-kórszövettani osztály az utca felől, 1955. tették és fejlesztik az orvosok szakmai tudását. 1907 óta a kórházban megyei kliniko-patológiai konferenciák is tartatnak fél évenként, amikor a megye valamennyi kórháza a szegedi kórházzal és a klinikákkal együtt tárgyal meg érdekes és tanulságos eseteket. E konferenciáknak hasznossága miatt az ország messzebb eső kórházaiból is jöttek látogatók, sőt a szomszédos Jugoszláviából is. Élénk viták alakultak ki. Természetesen e megyei konferenciák mellett a rendes havonkénti kórházi konferenciák is megtartatnak, amelyen a város minden orvosa részt szokott venni, hacsak hivatalos dolga miatt nem kell távolmaradnia. A kórbonctani osztály felépítése után sor került a régi kórbonctani épület lebontására, majd annak helyén az új konyha megépítésére és vele együtt az egész gazdasági épület átépítésére is. 1950 tavaszán fogtak hozzá. Az ellenforradalmi események miatt megakadt az építkezés, de 1958-ban folytatódott és 1959 elején befejeződött. A legkorszerűbb konyha s az ugyancsak legkorszerűbb kórbonctani osztály azóta mintául szolgált több újonnan épült kórháznak is (14. ábra). Az orvosok állandó szakmai továbbképzése céljából a kórház évtizedek óta számos hazai és külföldi szakfolyóiratot járatott, és költségvetésében minden évben, különösen a felszabadulás után, gondoskodott szakkönyvek vásárlásáról is. Ily módon lassanként több mint 2000 kötet gyűlt össze. Szükségessé vált könyvtárhelyiség biztosítása, egyrészt a könyvek és a folyóiratok megfelelő elhelyezése