Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

TANULMÁNYOK - Veres Jenő: Fejezetek a szülészet fejlődésének történetéből Kárpát-Ukrajnában a XIX században

FEJEZETEK A SZÜLÉSZET FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETÉBŐL KÁRPÁT-UKRAJNÁBAN A XIX. SZÁZADBAN VERES JENŐ A

magyar szülészeti ellátás a XIX. században egyike volt a legrosszabbaknak Európában. A segélynyújtás annyira kezdetleges, a különböző' előítéletek és ártalmas szokások annyira virágzóak voltak, hogy ,, . . . Törökországon és a többi Balkán-államokon kívül nincs a civilizált Európának talán egyetlen országa sem, hol a terhesség, szülés és gyermekágy vezetése oly hiányos és egyenesen vészes volna, mint Magyarországon" [48]. Igaz, hogy a németek és magyarok által lakott területeken a viszonyok némileg jobbak voltak, de a szláv- és különösen a románlakta vidékeken nagyon súlyos állapotok uralkodtak [48.] E jellemzés teljes mértékben vonatkozott a Magyarországhoz tartozó Kárpát-Ukrajna szülészeti ellátásának helyzetére is. Amennyiben a XVIII. század végén, a „Generale Normativum in Re Sanitatis" (1770) megjelenése után bizonyos javulás volt észlelhető a magyar szülészeti ellátás terén, ugyanakkor a XIX. század első felében visszaesés mutatkozott mind a bábaképzés, mind az egész segélynyújtás terén [33]. Az okleveles szülésznők száma feltűnően csekély volt. Alkalomadtán többnyire az ún. „cédulás" bábák nyújthattak segélyt a szüléseknél. E másodrendű bábakategóriát még 1786-ban vezették be: a megyei fizikus előtt sikeresen levizsgázott bábák ún. „cédulához" jutottak, mely igazolvány feljogosította őket a szülészeti gyakorlatra [36], A valóságban viszont az egész évszázad folyamán a semmiféle felkészültségben nem részesült bábaasszonyok, az ún. parasztbábák alkották a segélynyújtással foglalkozók többségét. Érthető, hogy ilyen viszonyok mellett a szülészeti segélynyújtás alacsony színvonalú volt. A Kárpátontúli Területi Országos Levéltárban egy 1831. évi okiratra bukkantunk, amely a szülésnek teljesen tudatlan, sőt káros levezetéséről tanúskodik az Ungvártól mindössze 15 km-re fekvő Hluboka községben. Néhány nap leforgása alatt egy szülőnő fájásgyengeség mellett képtelen volt megszülni harántfekvésnél kézzel előre eső gyermekét. A bábák erőszakos rángatások sorozatával igyekeztek kihúzni a magzatot — eredménytelenül. E manipulációk a magzat méhen belüli elhalása mellett, súlyos endometritishez vezettek. De még ekkor sem folyamodtak orvosi segítségért. Csak az ötödik napon véletlenül megérkezett körsebész fejezte be a szülést daraboló műtét segítségével, ill. mentette meg az anya életét [1]. Hasonló eset fordult elő 1864-ben Bereg megye Alsó-Verecke községében azzal a különbséggel, hogy itt a későn kihívott sebésznek már nem sikerült megmenteni a szülő nő életét [10]. Egy másik, 1862. eredetű levéltári okirat szerint