Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

TANULMÁNYOK - Szőkefalvi-Nagy Zoltán -Spielmann József: Nyulas Ferenc életére és működésére vonatkozó újabb adatok

ban. Nemcsak a szemészeti oktatás, hanem az egész sebészeti tanítás fogyatékos­sága volt a gyakorlati kiképzés, a kórház hiánya. Csak a Karolina kórház alapí­tásával (1818) és fejlődésével oldódott meg részben e nagy fontosságú kérdés. Himlőoltás A már idézett újabb keletű életrajzi munkák 81 méltatták Nyulas érdemeit a himlőoltás meghonosításában. Erdély főorvosi székében ez irányú tevékenysége kiteljesedik. A himlőoltás terén végzett szervezői és tudományos munkásságának össze­foglalása — az eddig ismeretlen, általunk az Erdélyi Gubernium levéltárában most megtalált — 1808-ban magyarul kinyomtatott — „Utasítás A' Tehén himlő oltásnak Kormányzására és folytatására Erdélyben" című írása 82 . Néhány részletét az Adattárban közöljük. Érdekes és említésre méltó tény, hogy amint az „Utasítás" iratanyagából ki­derül, a Gubernium azt német és román nyelvre is lefordíttatta, s 2000 német, 4—4000 magyar és román nyomtatott példányt rendelt. A román fordítás mun­kájával Molnár János szemészt bízta meg. Eddig csak az Utasítás német nyelvű fordítását sikerült megtalálnunk. A 20 nyomtatott oldalnyi, tudományos igénnyel megírt utasítás joggal állítható egy sorba Nyulas többi műveivel. Szerzője azt két részre osztja; Az első „A Kor­mányzásra nézve" alcímet visel: ez 17 pontban a legsürgősebb szervezői fel­adatokat vázolja országos vonatkozásban. Az oltásokat Erdélyben a protomedicus, a megyékben és városokban a hivatalos fizikusok irányítják: hozzájuk futnak be az összes jelentések, az ő feladatuk friss, jó és ingyenes oltóanyagról gondoskodni a vaccinatiót végző — arra feljogosított és nyilvántartott — orvosok és seborvosok számára. Az oltóanyag lehetőleg legyen friss, ha tárolás szükséges, az anyagot frissen oltott egyénektől kell venni, azt „szárított spongya vagy vékony tépés vagy tiszta finom gyapott"-ba szívatni, két üveglemez közé helyezni — „melyek közül egyiknek gödröcskéje van a közepében" és viasszal lepecsételve légmentesen tárolni. Az Utasítás nagy figyelmet fordít a himlőoltás népszerűsítésére. Ettől várja, hogy „a köznépbe helyes gondolatok öntődnek és annak hasznaira a nép meg taníttatik". A himlőoltások országos elterjedése döntő tényezőjének tekinti, hogy elegendő számú szakképzett oltószemélyzet ingyenesen a nép rendelkezésére álljon. Papok, tanítók, tanárok feladatává teszi, hogy szószékről, katedráról, személyes beszélgetésben a nép soraiban állandó felvilágosító munkát végezzenek a himlőoltás érdekében. Az értelmiségi és a módosabb réteg, saját gyermekei beoltásával járjon elő jó példával. A hivatalosság minél több, a himlőoltásról szóló röpiratot szerkesszen a köznépnek. A keresztény és zsidó papokat egyaránt kéri, használják fel a keresztelést és a circumcisiót az oltás népszerűsítésére. 81 Spielmann József—Soós Pál : Nyulas Ferenc. Bukarest, 1955. 24—25. 82 G. T. p. 9326/1808.

Next

/
Thumbnails
Contents