Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)
TANULMÁNYOK - Szőkefalvi-Nagy Zoltán -Spielmann József: Nyulas Ferenc életére és működésére vonatkozó újabb adatok
elvekkel egyezően. De azt is látta és jelezte, hogy az érvényben levő árszabás elavult, Erdélyben is alkalmazni kell az új bécsi taxát. A Nyulas jelentéséből kirajzolódó kép új adatokkal gazdagítja Erdély gyógyszerészeti életéről kialakult ismereteinket. Brassóban 7, Szebenben 5, Medgyesen 3 működő gyógyszertár volt. Viszont a lakosság számában, a város jelentőségében annyira eltérő Kolozsvárott, Károlyfehérvárott (a mai Gyulafehérvárott), Besztercén, Segesvárott, Enyeden, Marosvásárhelyen egyaránt két-két gyógyszertár működött, a többi erdélyi városban és helységben csupán egy. Jelentése végén „A gyógyszertári hibák orvoslása" alfejezetben 20 pontban foglalta össze meglátásait, javaslatait. Ezt az Adattárban teljes egészében közöljük. A javaslatok központi kérdése a hazai gyógynövények hasznosítása. Már az „Instructio pro apothecariis"-ban alapelvként szögezte le, hogy amit a haza termel, azt idegenből nem szabad vásárolni, s a gyógyszerészeknek kötelességévé tette a vidék gyógyanyagainak és gyógynövényeinek alapos megismerését. Lelkükre kötötte, hogy ha tudomásukra jut valami saját közelségükben termő gyógynövény, amit eddig külföldről hoztak be, azt tartoznak a főorvosnak jelenteni, hogy így „közkinccsé váljék". Mindezen alapkövetelményeket jelentésében is kidomborította. A hazai gyógynövények jobb megismerésére Siegerus Péterrel, a jeles szebeni gyógyszerész-botanikussal való előzetes megállapodás alapján javasolta a Guberniumnak, rendelje el, hogy „a honos gyógynövények élő herbáriumával kell felszerelni azokat a már működő gyógyszer tarosokat, akiknek annyira gyönge a növénytani tudása, hogy lehetőség szerint orvosíára szorul" 64 . Az említett herbáriumot Siegerus állítaná össze, s azt jutányos áron juttatná el az érdekelt gyógyszerészekhez. Ezzel az intézkedéssel is remélte előbbre vinni a hazai gyógynövények jobb ismeretét, azoknak a gyógyszerészeti gyakorlatban való meghonosítása érdekében. Ugyanez a szempont vezette, amikor jelentésében ígérte, hogy „a kormányszék elé fogom ezekben a napokban terjeszteni a hazai növények jegyzékét (cathalogusát), melyekben hozzáfűzöm az egyes növényeknél — amennyiben erőm engedi és az avégett mindenütt nagy igyekezettel megindított kutatás hozzásegít — a tartománynak azokat a helyeit, ahol azok nőnek" 65 . Mindaddig azonban, amíg Erdély gyógynövény és drog behozatalára szorul külföldről, javasolta, hogy azok Kolozsváron keresztül érkezzenek, hogy ott minőségüket kémiailag felülvizsgálhassák. Számos gyógyszerészmester hiányos kémiai és botanikai ismereteit azzal magyarázza, hogy oklevelüket kéthónapos, pesti tanároknál végzett „magánkurzusok" alapján szerezték. Ezért azt javasolja a Guberniumnak, hogy a jövőben csak az a gyógyszerész-magister kapjon működési engedélyt, aki diplomája mellett szavahihetően igazolni tudja, hogy két éven át hallgatta a pesti egyetem nyilvános kémiai és botanikai előadásait. Európai viszonylatban is élenjáró javaslata, hogy „sok működő gyógyszertáros gyenge vegyi tudásának megsegítése érdekében és különösen a közönség veszélyeztetésének elkerülése végett,,, a tartományban létesítsenek vegyi laboratóriuGí Uo. 92. 155 Uo. 91.