Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 57-59. (Budapest, 1971)

KRÓNIKA

tagja volt, mely a Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesületeként működött 1909-től 1945-ig. Már az első világháború kitörésekor jelentős holicsi gyűjteménye volt, amely azonban hosszú harctéri szolgálata alatt nyomtalanul eltűnt. Layer Károly (1878— 1937), az Iparművészeti Múzeum igazgatója irányította figyelmét a Holicsot megelőző magyar keramikára. Előbb népművészeti cserepeket gyűjtött, majd a harmincas években a habán fazekasművészetben találta meg igazi kutatási és gyűjtőterületét. Ekkor szélesítette nemzetközivé kapcsolatait. A második világháború előtt ismerkedett meg dr. A. B. Kirner baptista lelkésszel, aki az újkeresztények (anabaptisták) eredeti történeti forrásait dolgozta fel. 1945 után teljesen szakosította magát a habán fajanszra. Az ötvenes években csak kutató munkát végzett és irodalmilag dolgozta fel eredményeit. Ekkortól kezdve lett az európai keramikai szaklapok állandó munkatársa. Cikkei, értekezései itthon a Szabad Művészetben, a Művészettörténeti Értesítőben, a Művészettörténeti Dokumentum Központ és az Iparművészeti Múzeum évkönyveiben láttak napvilágot. Összefoglaló — népszerűsítő — munkája a Corvina Kiadónál jelent meg három (angol, német, cseh) nyelven 1962-ben. Legnagyobb elégtételként emlegette, hogy a holland, német, svájci egyesületek tagja lett és nemzetközi fórumokon meghívott előadóként ismertethette kutatásainak eredményeit, öregbítve a magyar keramikakutatók hírnevét. A faenzai múzeum kétszer is vendégül látta, és ekkor lett a „Faenza" című, nagy nemzetközi hírnévnek örvendő tudományos folyóirat állandó munkatársa. Különösen büszke volt J. V. Charlestonnak, a londoni Victoria and Albert Museum munkatársának (keeperjének) véleményére, aki a Fayance Pottery c. könyvét „standard work"-nek minősítette. Mikor 1962-ben az Iparművészeti Múzeum Baráti Körének elnökévé választották, írta: „igyekszem a műbarátok szellemi közösségét termékenyen ápolni a honi kultúra fejlesztésére". Szinte halála pillanatáig hihetetlen szívóssággal és szellemi frisseséggel dolgozott, levelezett és tervezett. Orvostörténeti vonatkozású habán edényeinek egy igen értékes részét a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak engedte át. Könnyes szemmel örült, hogy a fekete bársony háttérben mennyire „izzanak" kedvenc habánjainak színei. Most, hogy örökre elment közülünk, ő maga vált háttérré. P. Z. Dr. KLANICZAY GYULA (1892 — 1970) A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Könyvtár egy hosszú közszolgálat utolsó állomásaként egyik munkatársától búcsúzott Klaniczay Gyula személyében. Kiegyensúlyozott, harmonikus ember volt. Tudomány és művészet, tudás és gyakorlati tevékenység összhangja jellemezte. Államtudományi doktorátusát és színművészeti akadémiai diplomáját is egyszerre szerezte meg 1919-ben. Gesztusok nélküli ember volt, akit a valóságban igen elcsépelt szó tisztán jellemzett: a szolgálat! Szorgalom és derű, szervező készség és józan ész jellemezte magatartását és tevékenységét. Szerénységét külön is érdemes volt tanulmányozni. Szinte láthatatlanul, elvonulva és háttérben maradva alkotott, csak az eredmény mutatta meg tevékenységét. Szolgálatkészsége legendás volt! Ha a történelemmel párhuzamosan alakuló életútját megfigyeljük — két világháborúban vett részt! —, az újrakezdés csodálatos adományát és hitét fedezhetjük fel egyes buktatóinál, átmeneti töréseinél. Ennek szellemében értékelhetjük nagyszerű tevékenységét a második világháború befejezése után, amikor a Népjóléti Minisztérium keretében, még szélesebb körben, mint korábban a Gyermekvédő Ligában, folytathatta szociális és humanista szemléletének megfelelő tevékenységét.