Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 57-59. (Budapest, 1971)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Halmai János: A pesti tudományegyetem néhány kiváló gyógyszerész-tanítványa és -professzora
APESTI TUDOMÁNYEGYETEM NÉHÁNY KIVÁLÓ GYÓGYSZERÉSZ-TANÍTVÁNYA ÉS -PROFESSZORA* HALMAI JÁNOS E gyetemünkön 1770-ben lehetővé vált a gyógyszerészek oktatása is. Addig Magyarországon egyetemi gyógyszerészképzés nem volt. Gyógyszerészeink igen kis része külföldi egyetemen végzett, nagy része pedig idehaza a megfelelő vizsga letételével kapott engedélyt gyógyszertár vezetésére, illetőleg gyógyszerészi működésre. Az első két gyógyszerész, aki 1771-ben kapott Nagyszombatban diplomát Nóvák József és Plenck Jakab volt. Az első években 2—4—6—7 volt a hallgatók száma, később 8—12, majd fokozatosan emelkedett: 1786-ban pl. 24, 1887—88. tanévben volt a maximum: 238. Az 1930-as években átlag 70—80, a felszabadulás utáni években pedig 150—160 is volt a hallgatók évfolyamonkénti létszáma. Jelenleg 120 körül mozog. Kezdetben egyéves volt a gyógyszerészi tanfolyam az egyetemen, 1852-től 1940-ig 2 év, azóta 4 esztendő a tanulmányi idő. A rövid egyetemi oktatás és a hosszabb gyakorlati képzés elég tudást adott ahhoz, hogy hivatásukat betöltsék, sőt tovább műveljék. Számosan voltak, akik a tudomány, sőt a művészetek terén európai, egyesek világhírnevet szereztek, akadémikusok lettek, többen egyetemi tanári működést fejtettek ki. Sajnos, a hely és az idő rendkívül kevés ahhoz, hogy pályafutásukat és érdemeiket akár csak röviden is ismertethessem. Ezért mindössze néhányukat fogom kiemelni, és jelentős részüket mindössze néhány mondatban említem meg. Dr. med. Sadler József (1791 — 1849) 1838-tól 1849-ig a növénytan profeszszora volt, 1842-ig pedig mint helyettes tanár négy éven át a kémiát is előadta az egyetemen. A múzeum természeti tárának fejlesztője, európai hírű herbáriumának megalapítója, az első magyar szárított növénygyűjtemény (Exsiccata) kiadója, a „Flora comitatus Pestiensis" szerzője, aki 1848-ban Schordannzl együtt vállalta az egyetem orvoskarán a magyar nyelvű oktatást, a többi profeszszor viszont emiatt nyugdíjazását kérte. A Természettudományi Társulat ala* Előadás formájában elhangzott a nagyszombati egyetem orvostudományi kara alapítása 200. éves évfordulójának tiszteletére 1909. november 11-én, a Magyar Orvostörténelmi Társaság által a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen rendezett tudományos ülésen.