Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Regöly-Mérei Gyula: Semmelweis betegségének pathologiai rekonstrukciója a katamnesztikus elemzés és a palaeopathologiai vizsgálat alapján

(1801 után), az 1857-ből származó jelentésen, a Siebold-cikk széljegyzetein, valamint másutt, és ez nem a „katalógus jegyzetek" sajátossága. Foglalkozzunk most a Benedek áltál felemlített helyesírási hibákkal (7). Ilyenek valóban szerepelnek, mint „füzet" helyett „füszet", „fölirat" helyett „fölira", „természetrajz" helyett „ternészetrájz" stb., továbbá hiányoznak írásjelek, pontok és vesszők. A Semmelweis-család otthonában és közvetlen érintkezési körében a budai polgárság — a múlt század elején dívott — szokása szerint németül beszélt, de a magyar nyelvet is használta, amit Semmelweis atyjának magyar nyelvű gyászjelentése is bizonyít. Érzelmileg magyarnak vallották magukat. Ignác két fivére: a kanonok Károly (1844), a kereskedő Fülöp (1849), továbbá özvegye és gyermekei Margit, Béla és Antónia (1879) Szemerényire magyarosították nevüket. A gimnáziumi anyakönyvben Ignác mint „Hangarus" szerepelt, Bécsben a magyar kolónia tagja, pesti tanári kinevezésekor a közoktatásügyi minisztérium jelentése (1855. július 4., E. Lesky) és az ahhoz csatolt „Competenten Tabelle'

1 (E. Lesky) hangsúlyozta magyar nyelvtudását. A Magyar Tudományos Akadémiához intézett levelében (1800) Magyarországot jelölte meg mint hazáját. Siebold német nyelvű cikkének margóján (Neue Zeitschrift für Geburtshilfe ; Semmelweis Múzeum, Budapest) magyar nyelven írta a széljegyzeteit. Nemcsak a születés helye, a leszármazás és a nyelvismeret, hanem elsősorban az érzelem dönti el a valamely néphez tartozóságot. Semmelweis — aki magyar nyelvű iskolákat végzett — előadásainak csak egy részét tartotta magyarul, de a kifogástalan magyar nyelven írt levelei, jelentései és egyéb kéziratai (Antall és munkatársai 3), kétségtelenül bizonyítják ilyen nyelvtudását. Nem áll azonban a hibátlanság az ortográfiát illetően. A magyarországi „svábok" magyar kiejtése jelenleg is jellegzetes. így pl. a keményebb hangzású magyar „z" helyett a lágyabb ,,sz" hangot ejtik ki, a ,,k" helyett a „g"-t használják stb. A hibák egy része a svábos kiejtés fonetikus ortográfiájából adódik (pl. „füzet" helyett „füszet"). Nagyítással és ultraibolya fényben is megnéztem a Benedek által ,,fümet"-nek olvasott szót, de ez nem dönthető el határozottan, más typusú „z" betű esetén a „füszet" írásmód is lehet. Én így olvasom. Meggyőződésem azonkívül az is, hogy türelmetlen alaptermészete miatt (ami vitatónusában is megnyilvánult) Semmelweis nem olvasta át kéziratait, hiszen a nyomdába is így küldte könyvének fogalmazványát. Ez magyarázza, hogy olykor elmaradt a szavak befejező betűje (pl. „fölira" „fölirat" helyett). Ez a régebbi írásaiban is előfordul, sőt olyan helyesírási hibák, mint pl. „acadmischen" az academischen" helyett (felterjesztés, 1858) „nem erőszakonak" „nem erőszakosnak" helyett (Arányival együtt adott szakvélemény), „összegyűtött" az „összegyűjtött" helyett (felterjesztés a Helytartótanácshoz, 1862). „Englisch" az „English" helyett (Routh-hoz írt levél, 1861), „seyt" a „seyd" helyett (jelentés a bábaképzésről, 1857), „Proces" és „Punckt" a „Process" és a „Punkt" helyett (szakvélemény 1855 után), „weis" a weiss" helyett (Markusovszkyhoz írt levél, 1847 v. 1848), stb. Csaknem valamennyi írásában igen mostohán bánik az írásjelekkel, alig találhatók vesszők és pontok.