Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)
TANULMÁNYOK - Zoltán Imre: Semmelweis (angol nyelvű közlemény)
luetikus hátterét. Ezzel szemben Benedek István több tanulmányában és könyvében (8) szembeszállt ezzel a koncepcióval, fenntartotta a paralysis progressiva lehetőségét, és megfogalmazta saját „történeti diagnosis"-át. Az újabb Semmelweis-irodalom jelentős része — többek között Gortvay és Zoltán monográfiája — átvette Regöly-Mérei, Haranghy és Nyirő könyvének koncepcióját, míg más helyen továbbra is az ellenkezőjét olvashattuk. Többen pedig vitatják, bár írásban nem foglalnak állást a kérdésben. Úgy tűnt, hogy új adatokat szolgáltathat a vitához Darvas István cikke a Bécsben rejlő és elveszettnek minősített dokumentumanyagról (9), de a remény egyelőre nem vált valóra. Éppen ezért szerkesztőségünk felkérte az ellentétes álláspontot elfoglaló két szerzőt, Regöly-Mérei Gyulát és Benedek Istvánt, hogy a Communicationes de História Artis Medicináé hasábjain fejtsék ki újra véleményüket, sorakoztassák fel érveiket, hogy a hazai és a külföldi olvasók megismerjék. Regöly-Mérei Gyula vállalkozott arra, hogy azokat a kérdéseket is összefoglalja, amelyekről társszerzői írtak a korábbiakban. Harmadik szerzőként pedig Réti Endre, „A magyar orvosi iskola mesterei" című most megjelent kötet szerkesztője foglalta össze véleményét. Mások — egyik vagy másik álláspont elfogadói — nem kívántak közvetlenül részt venni a vitában, legföljebb néhány soros levélben foglaltak állást.* Összegezve: miután e kérdésben nem alakult ki egységes álláspont és egyelőre nincs is reá remény, a két ellentétes vélemény egyszerre való közlésével kívánjuk meghúzni a „frontvonalakat", és elősegíteni a további kutató munkát. Abban a tudatban tesszük ezt, hogy e vita nem érinti Semmelweis nagyságát, tettét az orvostörténelemben, de nem is zárja el az utat a részletkérdések tisztázása elől. (A jegyzetek mind itt, mind a Fórum további három dolgozata esetében, az angol nyelvű fordítás után találhatók.) Szerkesztőség * így Trencséni Tibor — szerkesztőségünk felkésérére válaszolva — megjegyezte: ,,. . .Meg kellett állapítanom, hogy én sem «Semmelweis-kutato» nem vagyok, sem Semmelweistöl szorosabban véve «régebbi munkáim* nincsenek, úgy gondolom, hogy nem volna helyes, ha én a Semmelweis-kutatók illusztris társaságában nyilvánítanám szerény véleményemet, ami természetesen van... Minden félreértést elkerülendő, már most le kívánom szögezni, hogy ebben a kérdésben Regöly-Mérei emlékezetes 1958. évi előadása óta változatlanul azokkal értek egyet, akik Semmelweis betegségének ezzel az újabb értelmezésével, nevezetesen, hogy Semmelweis psychosisa septikus delirium lett volna, nem értenek egyet. A psychiatriai diagnosztika — amely a korszerű medicinában megközelítőleg sem érhette el azt a fejlődést, mint az organikus diagnosztika sokszor még akkor is nehéz helyzetben van, ha a megvizsgálandó egyén életben van, hát még ha a beteg — mint Semmelweis — több mint 100 éve halott. Ennek ellenére sem tudom józan ésszel felfogni, hogy a tanársegédi kinevezésekkel foglalkozó kari ülésen a bába-esküt felolvasó Semmelweis Ignác «zavarodottsaga» — septikus-lázas delirium következménye lett volna. Ez a feltételezés a kari ülésen résztvevők orvosi ítélőképességének olyan alábecsülése volna, amely a legélesebben mond ellent azoknak a tényeknek, amelyeket a korabeli orvosi kar tagjainak orvos-klinikusi színvonaláról a magyar orvostörténelem feljegyzett."
