Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Lehoczky-Semmelweis Kálmánné: Emlékek és mozaikok a Semmelweis-családról
Lehoczky-Semmelweis Kálmánné : Emlékek. 219 A jól, fegyelmezetten nevelt gyermekek példaképei voltak, mert nemcsak gondozta, de nevelte és tanította is őket. Például tökéletesen beszéltek németül már egész kicsi korukban. Amikor édesapjuk Debrecenbe került, mint az ottani Sebészeti Klinika igazgatója, oda is elment a két kis fiúval, az egész nyarat ott töltötte velük. Debrecenben nemcsak az egész klinikai telepen, a Nagy Erdőben, Semmelweis Ignácné, Margit és Antónia lánya családjával de még a városban is ismerték, és a legnagyobb elragadtatással emlegették őt. Volt még négy unokája, de természetesen neki a két anyátlan volt a legkedvesebb, akiket ő nevelt. Kitűnő tanuló lett mind a kettő, hiszen az alapjuk megvolt hozzá. Tivadar az orvosi egyetemre ment, sebész lett, mint édesapja. Kálmán katona lett és 1943-ban az északi harctéren elesett. Szerencsére ezt a nagy csapást anyósom már nem érte meg. 1942-ben sarcomában meghalt. Meghalt úgy, ahogyan élt. Nagyvonalúan, bölcsen, bámulatos lelkierővel viselte szenvedéseit. Egy panaszszót nem hallottunk tőle, sőt ő vigasztalta gyermekeit bölcs életfilozófiával. Nagy szerencse volt reá nézve, hogy meghalt. Sok szomorúságtól kímélte őt meg a sors, mert a családot egyik csapás a másik után érte. Kálmán unokája eleste után rövidesen Márta leányának fia, Aladár, aki szintén katona volt, egy kolozsvári lovasversenyen felbukott a lovával, és pár nap múlva meghalt. Három hónap múlva édesanyja követte őt. A fia utáni bánat annyira legyengítette őt, hogy szervezete nem tudott megbirkózni a betegséggel - vérzékenysége volt.