Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Lehoczky-Semmelweis Kálmánné: Emlékek és mozaikok a Semmelweis-családról

EMLÉKEK ÉS MOZAIKOK A SEMMELWEIS-CSALÁDRÓL LEHOCZKY-SEMMELWEIS KÁLMÁNNÉ l^özel fél évszázad távlatából tekintek vissza és emlékezem. Tárgya két testvér, A

^ Semmelweis Ignác orvosprofesszor két leánya, Margit és Antonia és — a rajtuk keresztül megismert — édesanyjuk, Semmelweis Ignác felesége, férjem nagyanyja. 1921-ben ismertem meg őket. Akkor még fiatal leány voltam, de akkori eszemmel is az volt az első benyomásom róluk, hogy nagyobb különbséget testvérek között — mind külsőleg, mind belsőleg — el sem lehet képzelni. Amikor évek folyamán jobban és közelebbről volt alkalmam megismerni őket, ez az első benyomásom csak fokozódott: Margit volt az idősebbik (Macinak nevezték) és Antónia (őt Ticinek hívták) a fiatalabbik. Antónia 6 évvel később anyósom lett. Azt mondja a közmondás — halottról vagy jót vagy semmit — de itt régen elhaltakról írok, és csak a való tényekhez ragaszkodom, azok viszont nem sértőek. Máci kimondottan csúnya volt, amint az a fényképeken is látható. A lénye? Modora? Kicsit beképzelt, meglehetősen csipkelődő és bizony sokszor kellemetlen is tudott lenni. Az embernek az volt a benyomása róla, hogy határozottan kisebbségi érzése van mindenképpen messze fölötte álló húga miatt. De a sok „rossz" után hadd mondjak jót is róla. Művelt volt — főként a magyar és külföldi irodalom terén — azonfelül kitűnően beszélt németül és franciául, ha jól emlékszem angolul is. Tici vele szemben még akkor is szép volt, amikor megismertem. Elragadóan bájos, kedves modorú, nagyon művelt, nagyon kellemes és szellemes társalgó. Különben három nyelven tökéletesen beszélt. Igen közkedvelt egyéniség volt. Úgy emlegették őt az akkori társaságban: Lehoczkyné nem jön — ő megjelenik. Tici volt a kedvence édesanyjának is. Semmelweisné idősebb leányát is szerette, de a fiatalabbikra büszke volt. Máci iránti szeretetébe sok önzés is vegyült. Ugyanis Máci kitűnően főzött. Ő látta el édesanyja későbbi háztartását. Ahogy beszélték, Semmelweisné mindig mondta is Macinak (persze németül, mert akkor Ők jobbára csak németül beszéltek): „Matzerl, te nem mehetsz férjhez, ki fog akkor nekem főzni?" Hát nem is ment szegény. Édesanyja halála után nagyon nehéz anyagi helyzetbe került, semmi segítséget nem kapott. Anyósom támogatta őt, amennyire tudta, és bizony fő kereseti forrása éppen a főzés lett. Sok jómódú ismerőse volt, akik úgy támogatták, hogy amikor nagyobb estélyeket, vacsorákat adtak, akkor őt hívták főzni. Sok gazdag családdal volt igen jó barátságban, akik támogatták is őt, így a