Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Kubinyi András: Az egészségügyi foglalkozásúak társadalmi és gazdasági helyzete Budán a XV-XVI. század fordulóján

Megjegyezzük, hogy 1510 körül általában jóval rosszabb termést szüreteltek Budán, mint öt évvel korábban. Átlagban tehát egy borbély 215,8, ill. 87,7 köböl bort termelt. (A budai köböl 8,484 liter űrtartalmú [59].) Velük összehasonlítva a fürdősök bortermése jóval alacsonyabb, és ebből már gazdasági helyzetük alacsonyabbságára is következtethetünk. 1505-ben három fürdős — Pesthy Bálint, Fürdős György és László — össztermése 193, 1510 líörül Bálinté és Lászlóé összesen 32,5 köböl volt. Az előbbi, 1505-ös tizedlajstromban is mindössze egy, László szüretelt több, mint 100 köbölt: 142-t. Érthető is ez, hiszen a fürdők általában nem egyes polgárok, hanem egyházi testületek vagy a király birtokában voltak. A fürdős szemben az önálló borbélylyal csupán alkalmazottként, esetleg bérlőként vezette a fürdőt [00]. Sokkal jelentősebb szerepet játszottak azonban ezeknél a gyógyszerészek, akkor is az orvosok után legfontosabb egészségügyi foglalkozási ágnak képviselői. A gyógyszerészek, apothecariusok, korábbi magyar nevükön patikárusok [01] egészségügyi foglalkozási jellege azonban vitatott [62], Újabban Fügedi Erik egy kisebb tanulmánynak is beillő alapos jegyzetet szentelt az apothecarius-kérdésnek [63], Hatalmas történeti és szótári anyagot feldolgozva a következő eredményekhez jutott. A középkorban az „apotheca" szó eredetileg mindenféle raktárát jelentett: a magtártól a könyvtárig, később árusítóbódét. Majd a kifejezés értelme leszűkült: ahogy v. Below német történész írja [64], olyan elárusítóhelyet neveztek apothecának, amelyben főként fűszereket, hüvelyeseket és gyógyszeranyagokat, ezeken kívül cukrászati dolgokat, viaszt, salétromot, de papírt és selyem szöveteket is árultak. (Még látni fogjuk, hogy korszakunkban Budán hasonló volt a helyzet.) Csak későn válik a gyógyszerkészítés és árulás főfeladattá. Fügedi végül eredményeit a következő szavakkal foglalja össze: „kezdetben nálunk is a latinul institor-nak, németül kramernek nevezett szatócsokat nevezték apotecariusnak, boltjukat pedig apotecanak. A XIV. század folyamán talán nálunk is megindul olyan fejlődés, amelynél folyamán a szatócsok soraiból a szó szorosabb értelmében vett apotecariusok kiváltak. Ezt a fejlődést talán a városok is előmozdították (Buda). Ezek a specializálódott apotecarius-ok sem voltak azonban a mai értelemben vett „gyógyszerészek", hanem olyan vegyeskereskedők, akiknek „főprofiljuk" a gyógyszerek és faszerek eladása volt, mellékesen azonban még más cikkeket is tartottak" [65]. Fügedi érvelését alátámasztják a legújabb középlatin szótár adatai is. Elsődleges jelentése az apothecariusnak: „mercator (fere aromaticorum vei medicamentorum) — (Gewürz-) Händler, Apotheker" [66]. Ezzel szemben a korabeli magyar „patika", ill. „patikáros" szavaknak a jelentésére a Magyar Nyelvtörténeti Szótárban olvasható adatok inkább a maihoz közelebb álló jelentést engednek feltételezni (1. pl. a Czech-kódexet (1513): „O mennyey orwossagoknak nômôs patykaya" ; ill. a Döbrentei-Kódexet (1508) : „mikenth patikáros gartot kedves illato kenetek." [07]) Budán adataink szerint a patikárosok annyiban valóban gyógyszerészek voltak, amennyiben csak ők állíthattak elő és adhattak el gyógyszert, ez a tevékenységük azonban még korszakunkban sem volt egyetlen feladatuk. A XV. század első évtizedeiből származó Budai Jogkönyvnek az eddigi szakirodalomban is mindenki által idézett és felhasznált 102. és 298. cikkelyei is ezt bizonyítják. Ez a rendel-