Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Kubinyi András: Az egészségügyi foglalkozásúak társadalmi és gazdasági helyzete Budán a XV-XVI. század fordulóján

koztak. Ebből két kérdés vetődik fel. „Polgári" orvosaink külföldön születtek, többségükben feudális úri szolgálatban állottak, gyakran nemességet is szerez­tek, mégis, miért törekedtek a budai polgárjog elnyerésére? Ha pedig ők sem törődtek a szegény polgárság tömegeivel, akkor ki gyógyította azokat? Az első kérdést nehéz megválaszolnunk, hiszen a szóban forgó orvosokra bizonyára szubjektív, lélektani okok is hatottak. Kivétel nélkül polgári szárma­zásúak voltak, polgárok közt nőttek fel, ott érezték jól magukat. Kuntstockmk bizonyára jól esett, hogy a magyar főváros vezető polgársága a tanácsba válasz­totta, Weynmannnak pedig, hogy idegen létére a legbefolyásosabb patríciusi szervezet elöljárói tisztét viselhette. Kell azonban objektív okot is keresnünk. Budai polgárnak lenni sok kiváltsággal járt, pl. vámmentességgel, úgyhogy ez akkor még nemesek számára is vonzóvá tette a budai polgárjog megszerzését [44], És hogy ez valóban hozzájárult ahhoz, hogy idegen orvosokból budai polgárok váljanak, azt a szakirodalomból is jól ismert Szilveszter királyi sebész példája mutatja [45]. (Meg kell jegyeznünk, hogy Szerémi kivételével, aki királyi orvosnak [fisicus] nevezi, minden forrásban csak chirurgusként, azaz sebészként szere­pel [40].) A firenzei származású nemes Figgini Szilveszter sebész — aki leányát a dalmata eredetű gazdag budai kereskedőhöz, Sankó Miklóshoz adta hozzá [47] — ugyanis 1514-ben pecsétes igazolványt szerzett a budai tanácstól, amely szerint polgártársuk, és így rá és szolgáira is vonatkozik a Magyarország határain belül élvezett vámmentességi jog [48]. A királyi sebész, aki a fent idézett ada­tok szerint ebben a minőségben is jól keresett, beolvadt a budai polgárságba, és maga is kereskedett. (Ugyanakkor nemesként birtokot is szerzett.) A polgári, kereskedői életforma vonzását nem tagadhatjuk tehát le. Figgini mester példája már a második kérdéshez is átvezet bennünket, hiszen — mint tudjuk — a sebészi teendőket a középkorban nem csupán, sőt elsősorban nem egyetemet végzett orvosdoktorok látták el [49]. Sőt, a szorosabb értelemben vett sebészeken kívül sebészkedtek a borbályok és fürdősök is, akik gyakran a „chirurgusokkal" közös céhet alkottak vagy hasonló rendelkezéseknek voltak alávetve [50]. Azt persze nem tudjuk, hogy Figgini — a király sebésze — nem volt-e egyben orvosdoktor is. Nem tarthatjuk azonban véletlennek, hogy egyet­len egy forrás sem nevezi doktornak. Egyetemre azonban járhatott, viszont bizonyára csak az artes fakultásra, és ott szerezhette az adatokban előforduló mester címét. Kétségtelen azonban, hogy a borbélyokénál jóval magasabb kate­góriához tartozott. Az ő kivételével korszakunkban Budán más sebészre nem maradt adatunk, és így különös jelentőségükkel itt nem számolhatunk [51]. Nyilvánvaló, hogy Buda polgárságát betegségek esetén elsősorban nem orvosok, sőt nem is vizsgázott sebészek kezelték. Sebészi beavatkozást igénylő bajban a borbélyokra és a fürdősökre szorult a nép, míg egyéb esetekben talán a gyógy­szerészekhez fordult. Meg kell jegyeznünk, hogy ez a negatív kép sem kizárólag a magyar fővárosra jellemző. Igen tanulságosnak látszik ezzel kapcsolatban egy pillantást vetnünk a szomszéd Ausztria fővárosára. Bécsben épp úgy éltek udvari orvosok a Habsburg uralkodók környezetében, mint Budán a magyar királyoké­ban. Az osztrák fővárosban azonban jelentős praxist folytathattak még az egyetem orvoskarának professzorai. Ennek ellenére a bécsi polgárság sem látogatta gyak-

Next

/
Thumbnails
Contents