Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Kubinyi András: Az egészségügyi foglalkozásúak társadalmi és gazdasági helyzete Budán a XV-XVI. század fordulóján

koztak. Ebből két kérdés vetődik fel. „Polgári" orvosaink külföldön születtek, többségükben feudális úri szolgálatban állottak, gyakran nemességet is szereztek, mégis, miért törekedtek a budai polgárjog elnyerésére? Ha pedig ők sem törődtek a szegény polgárság tömegeivel, akkor ki gyógyította azokat? Az első kérdést nehéz megválaszolnunk, hiszen a szóban forgó orvosokra bizonyára szubjektív, lélektani okok is hatottak. Kivétel nélkül polgári származásúak voltak, polgárok közt nőttek fel, ott érezték jól magukat. Kuntstockmk bizonyára jól esett, hogy a magyar főváros vezető polgársága a tanácsba választotta, Weynmannnak pedig, hogy idegen létére a legbefolyásosabb patríciusi szervezet elöljárói tisztét viselhette. Kell azonban objektív okot is keresnünk. Budai polgárnak lenni sok kiváltsággal járt, pl. vámmentességgel, úgyhogy ez akkor még nemesek számára is vonzóvá tette a budai polgárjog megszerzését [44], És hogy ez valóban hozzájárult ahhoz, hogy idegen orvosokból budai polgárok váljanak, azt a szakirodalomból is jól ismert Szilveszter királyi sebész példája mutatja [45]. (Meg kell jegyeznünk, hogy Szerémi kivételével, aki királyi orvosnak [fisicus] nevezi, minden forrásban csak chirurgusként, azaz sebészként szerepel [40].) A firenzei származású nemes Figgini Szilveszter sebész — aki leányát a dalmata eredetű gazdag budai kereskedőhöz, Sankó Miklóshoz adta hozzá [47] — ugyanis 1514-ben pecsétes igazolványt szerzett a budai tanácstól, amely szerint polgártársuk, és így rá és szolgáira is vonatkozik a Magyarország határain belül élvezett vámmentességi jog [48]. A királyi sebész, aki a fent idézett adatok szerint ebben a minőségben is jól keresett, beolvadt a budai polgárságba, és maga is kereskedett. (Ugyanakkor nemesként birtokot is szerzett.) A polgári, kereskedői életforma vonzását nem tagadhatjuk tehát le. Figgini mester példája már a második kérdéshez is átvezet bennünket, hiszen — mint tudjuk — a sebészi teendőket a középkorban nem csupán, sőt elsősorban nem egyetemet végzett orvosdoktorok látták el [49]. Sőt, a szorosabb értelemben vett sebészeken kívül sebészkedtek a borbályok és fürdősök is, akik gyakran a „chirurgusokkal" közös céhet alkottak vagy hasonló rendelkezéseknek voltak alávetve [50]. Azt persze nem tudjuk, hogy Figgini — a király sebésze — nem volt-e egyben orvosdoktor is. Nem tarthatjuk azonban véletlennek, hogy egyetlen egy forrás sem nevezi doktornak. Egyetemre azonban járhatott, viszont bizonyára csak az artes fakultásra, és ott szerezhette az adatokban előforduló mester címét. Kétségtelen azonban, hogy a borbélyokénál jóval magasabb kategóriához tartozott. Az ő kivételével korszakunkban Budán más sebészre nem maradt adatunk, és így különös jelentőségükkel itt nem számolhatunk [51]. Nyilvánvaló, hogy Buda polgárságát betegségek esetén elsősorban nem orvosok, sőt nem is vizsgázott sebészek kezelték. Sebészi beavatkozást igénylő bajban a borbélyokra és a fürdősökre szorult a nép, míg egyéb esetekben talán a gyógyszerészekhez fordult. Meg kell jegyeznünk, hogy ez a negatív kép sem kizárólag a magyar fővárosra jellemző. Igen tanulságosnak látszik ezzel kapcsolatban egy pillantást vetnünk a szomszéd Ausztria fővárosára. Bécsben épp úgy éltek udvari orvosok a Habsburg uralkodók környezetében, mint Budán a magyar királyokéban. Az osztrák fővárosban azonban jelentős praxist folytathattak még az egyetem orvoskarának professzorai. Ennek ellenére a bécsi polgárság sem látogatta gyak-