Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Kubinyi András: Az egészségügyi foglalkozásúak társadalmi és gazdasági helyzete Budán a XV-XVI. század fordulóján

orvost, vagy más doktort is konzultálni akartak. Ezt igazolják Manardus János királyi orvos fennmaradt levelei is [9]. Leo remete királynéi orvos pedig bizonyára úrnője főudvarmesterét, Jean de Gozont is kezelte, hiszen végrendeleténél tanúskodott [10]. Amikor pedig a főudvarmester állapotos özvegye ura franciaországi hagyatéka ügyében oda megbízottat küldött, a megbízólevél írásba foglalásánál — nyilván nem véletlenül — Leonardo de Masseri orvosdoktor tanúskodott. Ő kezelte két évvel ezelőtt a királyt, amikor azt szélütés érte [11]. Az imént idézett adatok, de azok is, amelyeket a szakirodalomban olvashatunk, egyöntetűen azt mutatják, hogy korszakunkban az uralkodói, főpapi, főúri háziorvosok zöme olasz származású volt. Mint a Hippolit érsek orvosára vonatkozó adat mutatja, magas fizetést húztak, illetve busásan megfizettették tanácsaikat. Nem valószínű tehát, hogy — egy-két gazdag polgárt leszámítva — ezeknek a „háziorvosoknak" a szolgálatait a polgárság nagy tömege igénybe tudta volna venni. Meg kell még jegyeznünk, hogy abban az időben általában igen magasak voltak az orvosi honoráriumok. Ezt a szomszéd Ausztria fővárosának példájával is igazolhatjuk [12], A magas orvosi tiszteletdíjak ismeretében felvetődik a kérdés, hogy élhettek-e egyáltalán olyan orvosok Budán, akik elsősorban a polgárságot kezelték, ha igen, milyen volt társadalmi helyzetük, ha nem, akkor betegség esetén kihez fordulhattak a polgárok. Tanulmányunkban ezekre a kérdésekre igyekszünk feleletet adni. Feladatunk nem könnyű. Buda levéltára elpusztult a török időkben, polgárkönyv, adóösszeírás nem maradt ránk, és így más levéltárak anyagából kell a gyéren fennmaradt adatokat összegyűjteni azzal a tudattal, hogy bármilyen nagy munkát végzünk is, teljes képet nem kaphatunk. Fel kell ezért használnunk az analógiákat, amelyeket más magyarországi városok múltjából meríthetünk. A jelentősebb városokban a XV—XVI. században már a város által fizetett orvosok, újabb kori fogalmak szerint tisztiorvosok működtek, köztük olyanok, akik az egyházi rend tagjai, Pozsonyban pl. helyi kanonokok voltak [13], Valószínű azonban, hogy ezek a városi tanács által felfogadott orvosok is elsősorban a város vezetésében részt vevő tekintélyes polgárokkal, nem pedig a nincstelen plebejusokkal foglalkoztak. Rajtuk kívül azonban alig maradt adat orvosra. Még a jelentékeny Pozsonyban — ahol pedig gazdag és teljes levéltári anyag áll rendelkezésre — , is csak viszonylag kevés orvost ismerünk [14], Hasonlóképp gazdag levéltára maradt fenn Sopronnak. Itt Mátyás uralkodása idején csupán egy Tamás nevű orvost említenek az adatok. Elég tekintélyes, gazdag polgár volt, és mivel gyakran felmentették a városi adó fizetése alól, bizonyára városi orvos [15]. Itt a Jagelló-korban három orvosról tudunk, akik azonban csak egy-egy évre tűnnek fel a forrásokban. Tamás orvos tekintélyét azonban nem érték el [10]. Azt hisszük, hogy ezek után korszakunkban a magyar fővárosban sem kereshetünk a királyi, feudális úri szolgálatban állókon kívül nagyobb számú orvost. Ezt a nézetünket csak megerősítik azok az adatok, amelyeket a bécsi egyetem orvoskarának jegyzőkönyveiben olvashatunk. Igaz, ezek az adatok nem teljesen mérvadók, hiszen orvostudományi vonatkozásban a kor legnépszerűbb egyetemei az olaszországiak voltak, tehát ezek anyakönyveit is át kellene vizsgálni. Ezt a munkát — nem csupán orvoskari viszonylatban — elvégezte Veress Endre,