Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)
ADATTÁR - Klaniczay Gyula: Az Ideiglenes Nemzeti Kormány Népjóléti Miniszterének Debrecenben kiadott rendeletei
A R. 3. §-ának 3, bekezdésében foglalt feltételeket az igazoló bizottság, illetve a népbíróság által erre a célra kiállított igazolvánnyal, azt a körülményt, hogy az igénylő ellen a R. hatályba lépéstől számított 30 napon belül, ha pedig a R. hatálybalépése után tért vissza lakóhelyére, a visszatéréstől számított 30 napon belül népbírósági eljárás nem indult, a lakóhelye szerint illetékes népügyészség által kiállítandó igazolvánnyal kell igazolni. ( 8Íj 1945. M. E. számú rendelet.) 11. § Amennyiben az igénylő a lakáshivatal véghatározatának bérmegállapítására vonatkozó része ellen él fellebbezéssel (R. 5. §) a lakáshivatal a fellebezés felterjesztéséhez csatolja az illetékes városi (községi) adóhivatal (adószámviteli osztály) igazolását az 1942. évi november 1-én fizetett bérre vonatkozóan. 12. § A lakáshivatal által hatósági raktárba szállított berendezési, felszerelési tárgyak és egyéb ingóságok tekintetében (R. 9. §) a lakás korábbi bérlőjének bértartozása címén a bérbeadó nem gyakorolhatja a törvényes zálogjogon alapuló visszatartási jogot. Ez a rendelkezés nem érinti a bérbeadónak az 1881. évi XL. tc. 225. §-a alapján elrendelt biztosítási végrehajtással vagy egyébként szerzett végrehajtási zálogjogát. 13. § Ha a lakáshivatal a hatósági raktárból olyan lakberendezési és felszerelési tárgyakat vagy egyéb ingóságokat utal ki használatra, amelyek tekintetében harmadik személynek végrehajtási jogon szerzett zálogjoga van, úgy ezen ingóságokra az árverést kitűzni mindaddig nem lehet, amíg ezek az ingóságok a lakáshivatal határozata alapján az igényjogosult használatában állanak — kivéve, ha a lakáshivatal ezeket az ingóságokat a végrehajtást szenvedőnek engedi át, vagy utalja ki. 14. § A R. 9. §-ban foglalt igényjogosultságot a lakáshivatal helyszíni szemlével kapcsolatos nyomozással állapítja meg és ennek eredményét az igénylő által beadott kérelemre rávezeti.