Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Ruttkay László: Trencsénteplic fürdő a XVIII. században és a XIX. század elején
kellett a vendégek szórakoztatásáról is, ami azonban az akkori idők felfogásának és társadalmi rétegződésének megfelelően csak a magasabb rendű vendégek számára volt fenntartva. Ezek részére a kastélyban (ahol az Illésházyak nyaranta rendesen hosszabb időt töltöttek) lakomákat, koncerteket, sőt az ún, „arénában" színielőadásokat is rendeztek (természetesen német nyelven). A fürdő vezetője, a „fürdőmester" vagy mint akkor nevezték a „bádemajszter" volt. Két évszázadon át Ő volt a központi személy, aki — amint azt az alább ismertetendő „Fürdő-Szabályok"-ból is látni fogjuk — a fürdőorvos funkcióját is ellátta, minthogy a mai értelemben vett fürdőorvos akkor Trencséntepliczen még nem volt. Moravus lelkész kis könyve a fürdő leírásán és a fürdők használatának ismertetésén kívül még egy igen érdekes fürdőtörténeti dokumentumot is tartalmaz. Egész terjedelmükben közli ugyanis azokat a Fürdő-Szabályok"-at, amelyeket az akkori tulajdonos adott ki a fürdő használatára, az előzetes vizsgálatra, fürdőben tanúsítandó magatartásra, a fürdőberendezés használatára stb, vonatkozólag. Sajnos, e szabályok kiadásának pontos idejét Moravius lelkész nem közli, azon kelet sincsen feltüntetve. Ezeket a „Fürdő-Szabályok"-at a Trencséntepliczet ismertető legújabb tanulmány: Jan Sípos ésLazar Spiska „Trencianske Teplice" c. könyve egész terjedelmükben közölte [6] éspedig az eredeti, XVIII. századbeli cseh nyelven. Minthogy Moravus eredeti munkájában sem található magyarázat arra nézve, vajon a „Fürdő-Szabályok"-at a közölt cseh nyelven kívül még milyen nyelveken közölték a vendégekkel, erre nézve a „Trencianske Teplice" szerzői sem mondottak többet. Ezért csak feltételezhető — ám teljesen jogosan — hogy éppen Trencsénteplicnek nagy látogatottságára tekintettel más nyelvű szövegekben is kifüggesztették a fürdőkben, minden bizonnyal magyar és német nyelven is. E feltevésünk helyességének egyébként döntő bizonyítéka az a tény, hogy A. Carl idézett munkájában, amikor a fürdőházak és a medencék berendezését ismerteti, leírja azt is, hogy az egyes fürdők bejárata fölött milyen táblák szolgáltak annak megjelölésére, kik használhatják az illető fürdőt. Ezek a táblák pedig háromnyelvűek voltak, vagyis magyar, szlovák és német nyelvűek. így például az Uraság Fürdőjének bejárata fölött ez volt olvasható: „Uraság Feredője, panski Kúpel, Herrshaftsbad" — A Tisztek Fürdőjét ez a tábla jelezte: „Tisztek Feredője, officiersky Kúpel, Offiziersbad". A többi 3 fürdő bejárata fölött elhelyezett táblákról Carl doktor nem tesz említést, tehát valószínű, hogy ezeknél a bádemajszter már fölöslegesnek tartotta az útmutatást [7]. A cseh nyelvű variáció pedig (amelyet egyébként Trencsén akkori szlovák lakossága is megértett) kétségtelenül azért került Moravus könyvébe, mert ő maga morva volt, és könyvét cseh nyelven írta. Megállapítottuk továbbá azt is, hogy Trencsén város levéltárában ezek a Szabályok semmiféle nyelven nem maradtak fenn. Minthogy a „Szabályok" Moravus munkájának megjelenésekor (1752) már megvoltak, azt minden bizonnyal az akkor élő Illésházy József szövegeztette meg útmutatásul a vendégeknek, a bádemajszternek és személyzetének egyaránt. A „Fürdő-Szabályok" teljes szövege magyar fordításban a következő:
