Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)
TANULMÁNYOK - Frankl József: Adatok Somogy megye egészségügyének XVIII-XIX. századi történetéből
ADATOK SOMOGY MEGYE EGÉSZSÉGÜGYÉNEK XVIII—XIX. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBŐL FRANKL JÓZSEF T nov * 12-én foglalta vissza Bádeni Lajos serege Kaposvár (Kaposújvár) * várát a törököktől. A mintegy 150 éves hódoltság alatt a vármegye bozótokkal, nádasokkal, mocsarakkal és irdatlan erdőségekkel telt, elvadult tájjá Züllött. A városban pedig a kuruc-labanc harcok alatt két ízben is tűz pusztított, s azt csaknem teljesen megsemmisítette. 1702-ben a várat lerombolták; erről a kaposvári úrbéri szerződés is említést tesz [1]. A bontási anyagból: fagerendákból, sövényből, fazsindelyekből építették fel valószínűleg még ugyanabban az évben a piactéren (ma Kossuth tér) az első plébánia templomot, amelyet temető vett körül [0]. Az első utcák lakóházai sárral tapasztott sövényből készültek, csupán a század második felében tértek át a tömésfalra, majd a téglából való építésre [2], Az épületeket náddal vagy zsúppal fedték; a megyei orvos lakása nádfödeles volt [3]. A földszintes házak mentén futó, kövezetlen járdák mellett nyitott árkokban folydogált a bűzös szennyvíz. Kaposvár ekkor tulajdonképpen még falu, a vármegyei összeírás azonban már 1733-ban mezővárosnak nevezi [4]. A Kapós kiöntése és a mocsarak kigőzölgése miatt levegője egészségtelen volt, s ezért váltóláz, malária szinte minden évben járványszerűen jelentkezett falai között [5]. 1712-ben megindult az újratelepülés. Ennek folyamán kezdetben a földművesek, majd az iparosok voltak többségben [12]. Az újratelepített földeken nehéz volt az élet. Járványok, betegségek pusztították a népet, amelynek tudatlanságát a babonák sötétsége csak fokozta. Közben a földesurak egyre növelték az úrbéri terheket, a jobbágyi szolgáltatásokat; az ispánok pedig verték, bebörtönöztették, sőt megbotoztatták még a panaszt tevőket is. „A somogyi jobbágy — telkes, zsellér és árendás, akit egyaránt nyomott a robot, a fonópénz, a disznó- és méhtized, az összes parasztnyomorító kilenced, a földesúri követelések egész sorával — titkos összejövetelre bújt össze napszállat után a falvakban, földből, vagy vályogból vert házainak szalmafödelei alatt" [7]. A durva elutasítás után saját kezükbe vették sorsukat az elkeseredett parasztok. ,,174ô-ben Cserti György Csurgón, Szálai Sándor Alsókon, Kasza János pedig Nagymartomban szólította fel ellenállásra a falvak lakosságát, elűzték a dézsmaróvókat, kiverték falvakból az uradalom tisztjeit és megtagadtak minden úrbéri szolgálatot" [7]. A földesúr véres bosszút állott. A parasztok mozgalma futótűzként terjedt el a megyében, majd a kaposvári „lázadás" fegyveres letörésével ért véget 1700-ban. A helyzetet — a jobbágyok terheit, a velük való bánásmód veszélyeinek ismeretében egy kevéssel csökkentve — az urbárium szabályozta 1707-től fogva.
