Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

ADATTÁR - Réti Endre: A pesti orvosi kar hallgatóinak helyzete, törekvései és mozgalmai a kari jegyzőkönyvek alapján (1848 — 1918)

a nyilvánosság előtt kétszínű embereknek feltüntetni alkalmas; éppen az ő tulaj­donát képező „Gyógyászat" czímű lapból egy egész antológiát olvashatnék fel a tanári testület előtt azon rendszeres következetes megtámadásokból, amelyeket a „Gyógyászat" elhalt tanártársaink közül Jendrassik, Balogh, Lumnitzer, Antal Géza, Markusovszky ellen az élők közül Hőgyes, Pertik, Kétly, Bókay saját személyem és még mások ellen intézett, de ezek felolvasásától megkímélem a tanári testületet csak arra vagyok bátor emlékeztetni, hogy nem először hívom fel a tanári testület figyelmét azon subversiv tevékenységre, amelyet Kovács tanár úr lapja évektől óta kifejt midőn igazságtalan sőt egyenesen valótlan megtámadások által aláássa az egyetemi sikeres összehatás azon egyik sarkalatos tényezőjét, amely a tanártársak között valamint a tanárok és hallgatók közötti kölcsönös tiszteletben fekszik, pedig méltán felvethető a kérdés, hogy a „Gyógyászat" és a „Medicus" czímű, egyenesen az orvostanhallgatóknak írt melléklet ezen subversiv hatása nélkül a fiatalság eljutott volna-e a törvényes határok azon sajnálatos áthágásáig, amely egyetemi orvoskari életünkben még sohasem fordult élő. Ezekből kiindulva terjesztem a Tekintetes tanári testület elé felolvasandó indít­ványomat, mielőtt azonban ezt tenném, minden félreértés kikerülése végett kijelen­tem, hogy indítványomnak nem czélja az, hogy a sajtó szabad mozgását vagy a tanárok nyilvános tevékenységének nyilvánosság előtt objectiv megbírálását aka­dályozza, hanem hogy megakadályoztassék, ha arra az egyetemi szabályok módot nyújtanak, miszerint a tanári testületnek egy tagja adjon ki tudományos czímmel, egy lapot, amelyben az ő tanári nevének és állásának nyomatékával ellátva, rend­szeres vádat és lealacsonyító állítások terjesztessenek a tanárok felől e nyilvánosság és az egyetemi hallgatók körében, mint ahogy ezt a „Gyógyászat" teszi. — Ezen okból terjesztem elő következő indítványomat : „Indítvány. — Küldjön ki az orvosi tanártestület bizottságot, a mely az egyetemi szabályok és rendeletek tanul­mányozása alapján véleményes előterjesztést tegyen záros határidő alatt a fölött, hogy nyújtanak-e ezen szabályok módot arra, miszerint a tanári testület valamelyik tagja olyan lapot adjon ki saját neve alatt, amely a karnak tanártagjait rendszeresen és következetesen lealacsonyítva : a hallgatók erkölcsi érzetét aláássa és az egyetemi fegyelmet veszélyeztesse? Korányi Frigyes sk. ny. r. tanár." Ezek után a dékán összefoglalva a tárgyalást, 4 határozati javaslatot terjeszt a kar elé. E 4 határozati javaslat nem prejudikál előadó dékán szerint a tanács netaláni későbbi intézkedéseinek s csak az előadott concret dologra vonatkozik és nem függ össze a fiatalság által beadott panaszló memorandummal, amelytől előadó nézete szerint külön is választandó és ez utóbbi külön ülésben is volna tárgyalandó. „Mindezek után az orvoskari tanár testület egyhangú helyesléssel vette tudomásul elnöklő dékán előterjesztését s mindenben magáévá tevén azon intézkedéseket, amiket az egyetemi orvosokat reputatiójának megvédésére s a fiatalság lecsendesí­tésére nemkülönben az Iső sebészi klinika vezetőjének a megvédésére nézve tett : az elnöklő dékántól előterjesztett 4 pontban foglal határozati javaslatot egyhan­gúlag határozatképpen mondja ki és pedig: 1. A tanári testület mély sajnálattal veszi tudomásul az első sebészeti kóroda területén a hallgatóság részéről eddig soha nem észlelt mértékben és modorban lefolytatott zavargást amely nemcsak az egye­temi rendet és csendet háborította meg, hanem ezen klinika Igazgató tanára saját

Next

/
Thumbnails
Contents