Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Szodoray Lajos: Orvosképzés a vidéki magyar egyetemeken

kat neveztek ki: Ivanovics György, Kanyó Béla, Kulcsár Ferenc és Batizfalvi János. 1944. október 11-én szabadult fel Szeged, a szovjet parancsnokok támogatták és sürgették az egyetemi oktatás mielőbbi megindítását. 1949-ben felállították a stomatologiai klinikát, melynek élére Hattyassy Dezső professzor került. Az újonnan kinevezett klinikai igazgatók további nyereséget jelentettek a szegedi orvoskarnak: Waltner Károly a gyermekklinika igazgatója, Hetényi Géza a belklinika igazgatója és Jáky Gyula a sebészeti klinika igazgatója lett. Bár az utóbbi években ezt a kart is érzékeny veszteség érte ifj. Jancsó Miklós és Jáky Gyula elhalálozásával, helyükre fiatal, aktív neves szakemberek kerültek: Boda Domonkos gyermekgyógyász, Szontág Ferenc szülész nőgyógyász, Julesz Miklós és Földi Mihály belgyógyászok, Simon Miklós bőrgyógyász, Berencsi György higiénikus, Szenes Tibor radiológus és Guba Ferenc biokémikus. Közben a szegedi orvoskar gyógyszerészeti és fogorvosi karral bővült. Agylétszáma 1938-ban 480 volt, jelenleg 1250. A hallgatók száma 1938-ban 272 volt, 1968ban 1850. A pozsonyi orvosi fakultás felállítása megközelítően egybeesik a debreceniével. Itt az orvosi fakultás egyes klinikáit és intézeteit átmenetileg helyezték el. Az első két évben csak a harmadik éves és magasabb évfolyamok hallgatóit oktatták, mert a klinikák elhelyezése könnyebben vált lehetővé a nagy városi kórház épületében. A sebészeti klinika igazgatója Bakay Lajos lett, a belklinikáé Herczog Ferenc, a szemészeti klinikáé Imre József, a kórbonctani intézeté Entz Béla, az élettani intézeté Pékár Mihály, a gyógyszertanié Fenyvesi Béla. Az 1918. év folyamán már rendszeres oktatás folyt, azonban már az év végén csehszlovák katonaság foglalta el Pozsonyt. A hatóságok az újonnan felállított egyetemet csehszlovák egyetemmé kívánták átalakítani. 1919. szeptember 8-án egyetemi küldöttség jelent meg Masaryk elnöknél azzal a kéréssel, hogy legalább egy ideig hagyjanak meg magyar tanszékeket is, mire az elnök átmeneti időt biztosított. 1920. szeptember 22-én Mlcoch miniszteri tanácsos átvette az egyetem klinikáit, és ezzel a magyar orvosi fakultás megszűnt, az oktatók nagyrésze már előzetesen Magyarországra települt vissza. A jogi fakultást 1922. július 31-ével szüntették meg (L. Steier 1929-ben Wienben az „Almathen Verlagnál" megjelent könyvéből). Érdemes megjegyezni még azt, hogy Szent-Györgyi Albert is hasonló körülmények között hagyta el a pozsonyi orvosi fakultást. A Magyarországra visszatelepült egyetemi oktatók egy része a budapesti „Zita" ideiglenes kórházban működött tovább, majd a következő években kormányhatározattal felállított Pécsi orvosi fakultáson helyezkedett el. Az orvosi fakultás hosszú évekig itt is ideiglenes jellegű épületekben helyezkedett el, s a klinikai intézmények csupán 2 éve kaptak véglegesen egy korszerű, minden igényt kielégítő épületet. A pécsi orvosi fakultás vezetői és a haladó gondolkodás képviselői Entz Béla, Pékár Mihály és Imre József voltak, akik a debreceni Sántha-csoporthoz hasonlóan működtek a Dunántúlon különösen elterjedt német, fasiszta propaganda ellen. Rajtuk kívül Ángyán Béla, Beck Soma és még néhány oktató képviselte a haladó irányzatot. A felszabadulás után a pécsi orvosegyetem is átszerveződött, számos kiváló professzor nyert tanszéket: Kerpel-Frónius Ödön gyermekgyógyász, Romhányi György kórboncnok, Szentágotay János anatómus, Lissák Kálmán fiziológus,