Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Alföldy Zoltán: Hőgyes Endre kolerakutatásai

Ezeket a kísérleteket csak néhány állaton végezte, és azt találta, hogy csak az előkezelt állatok pusztulnak el a fertőzöttek közül, és hogy a tünetek hasonlítanak az emberi kolera lefolyásához. Óvakodik azonban végső következtetés levonásától, és csak annyit állapít meg, hogy a koleraürüléknek a betegség terjesztésében egyáltalán szerepe van, akkor a „beteg bélhuzamú egyéneknél nagyobb a kilátás a megbetegedésre járvány idején, mint az ép bélhuzamúaknál", bár — teszi hozzá a megbeszélés végén — korai dolog volna a kísérleti megfigyeléseket emberekre vonatkozólag általánosítani. Egy megállapítás, amely még ma is érvényes! A további kísérletekkel azt akarta tisztázni, hogy vajon a légmozgás ragad-e magával olyan részecskéket a koleraürülékből, amelyek fertőzést, azaz kolerát okoznak belégzés útján ép vagy beteg tüdejű állatban. E célból egy szellemes készüléket konstruált, amelyben a kísérleti állat üvegharang alatt tartózkodott 48 órán keresztül. A harang alatt helyezte el a koleraürüléket és azon a ma is használatos vízsugárszivattyú segítségével levegőt fújtatott át, amelyet az állat belélegzett. A harangból távozó levegőt azután kénsavon vitte át és így fertőtlenítette, nehogy az a kísérletező egészségét kockáztassa. Ezeket a kísérleteket már nem kutyákon, hanem nyulakon végezte és az állatokban tömény ammónia gőzök belélegeztetésével előbb garat- és légcsőhurutot idézett elő. Hasonló kísérleteket már mások is végeztek. Ezeket ki is értékeli Hőgyes és úgy találja, hogy elődei azért nem jutottak bizonyító eredményekhez, mert nem biztosították az állatok számára a kísérlet alatt a friss levegőt, hanem csak egyszerűen bezárták azokat egy ládába, ahol koleraürülék volt, vagy pedig egy árnyékszékben helyezték el őket. Ezért végezte ő saját kísérleteit átáramoltatással. A kísérletek eredménye az volt, hogy az állatok elpusztultak, de ha az ürüléket előbb karbollal fertőtlenítette, a nyulak többnyire élve maradtak. Ebből arra következtetett, hogy a koleraürülékből a légáram képes káros anyagokat elszállítani, és azok belégzés útján fertőzést okozhatnak, legalábbis gyakrabban, mintha a fertőtlenített ürülék, vagy más rothadó anyag részecskéit lélegezteti be. A kísérletekből tehát — írja — általános érvényű következtetést nem lehet levonni. Ekkor történt azután egy különös eset, amelyből Hőgyes azt a meggyőződést merítette, hogy a kolera főként belégzés útján terjed, és hogy az ember sokkal fogékonyabb a kolera iránt, mint az állat. A vizsgálati anyagokat ugyanis minden reggel az intézeti szolga hozta a barakkórházból, Rakita főorvos osztályáról. Egyik napon a szolga hosszasabban bajlódott az üvegedény kinyitásával és a bűzös szag — mint mondotta — erősen megütötte az orrát. Még aznap rosszul lett, hányt, hasmenése volt, és 4 napig igen rossz állapotban feküdt otthon. A betegséget megkapta 7 éves kislánya is és a házban, ahol lakott, két másik megbetegedés is történt azok között, akikkel közös árnyékszéket használt, ezek egyike meg is halt kolerában. A szolga végül is meggyógyult. Egyáltalán nem vethetjük Hőgyes szemére, hogy a szolga anamnézisére támaszkodva az esetet a légúti fertőzés kétségtelen bizonyítékaként könyvelte el. Mai szemmel nézve azonban a dolgot, nem oszthatjuk véleményét. Tény az, hogy Hőgyes további kísérletei éppen a szolga megbetegedése miatt abba is maradtak, és ezért is kapta a dolgozat — amit az Orvosi Hetilap 6 folytatásban közölt, és német folyóiratban is megjelent — azt a címet, hogy „Kísérleti töredékek a koleraürüléknek hatásáról az állatokra". Nem mulasztja el azon-