Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 50. (Budapest, 1969)
TANULMÁNYOK - Oláh Andor: Pápai Páriz Ferenc, a magyar Hippokratész (1049—1716)
•a tyúk ganéj fejérit adják meginnya borban" (284. 1.). Sárgaság: „jó ez is igen, paraszt orvosságban : a meleg ló ganéjának levét facsard ki, töltsed kecske téj közzé, s azt igyad melegen éhomra vagy három napon" (218. 1.). — Tudja, hogy a nép legkedveltebb és leggyakrabban alkalmazott háziorvossága a fokhagyma és a vereshagyma (úgy látszik akkor éppenúgy, mint manapság): „szóljunk már a pestis ellen való medicinális orvosságokról. Nagy azoknak mind számok, mind külömbségek... Ide tartozik a magyar térjék a fokhagyma és magyar mitridatium a vereshagyma : és hogy ezek mellől száraz lábbal el ne menjek, leírok egy fokhagyma elixirt [Elixir Alliatum], melyet kiki, aki akar, maga számára készíthet..." (332—333. 1.). „Minthogy pedig e nyavalya [ti. a hasmenés és a vérhas] minden nemzetben igen közönséges, eleitől fogva szegények, boldogok sokképpen próbálták orvoslását, sokra reá akadtanak ; mindeneket elő nem számlálok, hanem... a szegényekért egynéhányat még leírok" (187. 1.). „A gyomornak erőtlenségéről, csömörről, és étel nem kívánásról : e nyavalyáiban a gyomornak közönségesen az emberek sokat javallanak, sokat is tapasztalnak hasznosnak, melyet ki ki követhet : én itt mindent elő nem hordok" (147. 1.). Hivatkozik a betegségek és orvosságok népi nevére. Az agyvelőrőí fluxus indul lefelé: „... noha egyéb részeken is letakarodnak az ereken a pecsenyék között, a válla közin, vállain, karjain alá, mely is olyankor nagy lankadsággal mutatja ki magát; melyet köz névvel a magyarok csömörnek hínak" (47. 1.). Tüdőhurut: „ebben elsőben a tüdő felfúvódik, azután ismét hirtelen meglohad és a hasát a mejjtől által elrekesztő hártya is [diaphragma] fel s alá verődik. Innen vagyon, hogy az hurut miá a vékonyában fájdalmat érez ember ; melyet a magyarok közszóval hurut megszaggatásnak, sérvés felindulásnak szoktanak híni" (106. 1.). Hagymáz: „e nyavalya a forró és dögös hideglelésnek neme, melyet a magyarok hagymáznak, vagy hagymázi hideglelésnek hínak" (310. 1.). — „A gyermekek forrázását, melyet köz névvel igézetnek hínak, ami illeti. . . (392. 1.). — „Ha pedig fejül erőltet a geleszta, vagy (amint szokták szólani) a geleszta hugyoz ; jele, hogy felsiet (407. 1.). — „Vagyon oly nyavalyájok is a gyermekeknek, melyben eleget szopnak, esznek; de mégis semmi láttatja nincsen, hanem elszáradnak, erőtlenednek, fogynak naponként. Ezt a magyarok néha eb agjának híják" (409. 1.). — Minden túr és fekély esik valamely lágy részben, melyet a sós rágó rossz nedvesség kiészen és kitúr — ahonnan a túr nevezetű is vötte a magyaroknál" (380.1.). — A gelyváról és bőr alatt való csomózásokról, melyeket igaz néven szakáknak hívunk, deákul scrofulae" (355.1.). — A sérvről „szakadás" néven ír (407.1.). — A tenesmus — erőltetés. „Ha gyermek gyakorta leülésre kívánkozik, azonban semmi nem mégyen tőle, csak híjába erőlködik..." (406.1.). „A megnyomásról, vagy lüdércről" (51. 1.). — Pleuritis: „oldalnyilallás" (117. 1.). — „Gyomorfájdalom : a gyomornak üregében meggyülekezett és ezt az alsó száját feszítő s tekerő széltől vagyon, hivattatik köldök csömörnek, mely deákul Colica flatulenta, vagy Colica ventriculi" (155. 1.—). „Amit köznévvel vízkórságnak hívunk, nem mind vizes nedvességtől vagyon az, hanem néha széltől, néha mind széltől, mind víztől" (218.1.). — Ennyi elég is mutatóba. (Ezek a népi betegségnevek még ma is használatosak.) Nemcsak betegségnevek, hanem anatómiai kifejezések azonossága is kimutatható. Pápai Páriz a „kéznek és lábnak ízeiről" beszél. Gyulán így szólnak:
