Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 50. (Budapest, 1969)
TANULMÁNYOK - Regöly-Mérei Gyula: Fejezetek a fertőző betegségek történetéből (Gerlóczy Zsigmond emlékére)
átlag ebben az időben mintegy 400—500 000 (Junker [94]), Magyarországon pedig kb. 22 000 lakos. A Habsburg-ház 11 tagja, közöttük Mária Terézia és II. József is megbetegedett himlőben (Magyary-Kossa [118]). A himlőben meghalt uralkodók közül megemlítjük Marcus Aureliust, II. Ottót, XV. Lajost, I. Józsefet és Lotharingiai Ferencet. Indiában régóta ismerik a himlőt, sőt ilyen betegek ruháival előidéztek könynyebb megbetegedést, hogy elkerüljék a későbbi súlyosabb fertőzést [120]. A kinai orvosi feljegyzések szerint [176] a himlőre vonatkozó legrégebbi adat a £);ïrc-korszakban élt Gö Hung művében (Receptek Könyve) található. Ebben az európai III—IV. századnak megfelelő korban tehát Kínában már biztosan volt himlőjárvány [143]. A variolizácio, amit beszáradt pörköknek az orrnyálkahártyára oltásával végeztek, a régi kínai orvosi művek szerint a XVI. században (Mmg-korszak) biztosan elterjedt Kínában, de olyan kínai orvostörténelmi nézet is van [176], hogy az már a X. században (.Süng-korszak) is szokásban volt [143]. A himlő egyébként hatalmi versengésben is szerepel. Az egyik elbeszélés szerint Ch'ien Lung császár Pekingbe csalta (1780) a pancsen lámát, a „Sárga Templom"-ban himlővel fertőzött díszruhába öltöztette, a tibeti főpap himlőben megbetegedett és meghalt. Tehénhimlővel végzett vakcinációról ír Hanvantori szanszkrit nyelvű művében (Sancteya; id. Müller [120]). Ennek ellenére Keleten mégis a variolizácio terjed el. Timoni (1713 [65]), Pylarino (1715 [139]), továbbá a magyar Raymann Ádám (1717 [142]) igen kedvező eredményekről számolnak be. Jelentős mértékben hozzájárult az eljárás elterjedéséhez, hogy 1721-ben lady Montagu, Anglia sztambuli követének felesége, beoltatja fiát. 1760-ban A. Gatti szúrással végez inoculatiót, miután előzetesen passage-zsal gyengítette a kórokozót. Bár a variolizácio védett himlő ellen, de nem volt teljesen veszélytelen, súlyosabb lefolyású megbetegedés is előfordult az oltás következtében. S. Peys (1670), majd Sutton és Fewster (1765), valamint J. Böse (1769) már tudtak arról, hogy a tehénhimlőben megbetegedettek az emberi himlőtől is védettek maradnak (Haeser [79]). A megfigyelés azonban nem terjedt el szélesebb körben és nem gyakorolt hatást az orvostan fejlődésére. A legtöbb nagy orvosi felfedezésnek van előzménye, ami történelmi szükségszerűség és korántsem érinti a későbbi maradandó megállapítás értékét. A vakcináció esetén is így történt. Jenner géniuszának köszönhető, hogy a tehénhimlőben megbetegedett fejőasszonyok elbeszéléséből felismerte a himlő elleni sikeres védekezés lehetőségét, és rendszeres vizsgálatok után 1796. május 14-én elvégezte az első oltást. Az 1798-ban megjelent könyvének [92] hatására a vakcináció csakhamar világviszonylatban közkinccsé vált. 1843-ban Bretonneau a szállításra alkalmasabb kapillárisokban tárolja a himlőnyirkot, a beszáradást pedig 1850-ben Cheyne glicerinnel akadályozta meg [120]. A variolizácio Magyarországon is nagy figyelmet keltett (Daday [37]), de egy évvel Jenner könyvének megjelenése után nálunk is megkezdődött a vakcináció. Lenhossék Mihály Ignác, akkor Esztergom megyei főorvos [112], valamint Hell János soproni és Riegler Zsigmond békés-csanádi főorvosok már