Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 50. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Regöly-Mérei Gyula: Fejezetek a fertőző betegségek történetéből (Gerlóczy Zsigmond emlékére)

tették a zárókordont, s a cholera csakhamar elterjedt egész Galíciában, majd a visszaállított zárlat ellenére, 1831. június 13-án betört Magyarországra. Stifft, Ausztria protomedicusa egyébként azok nézetéhez csatlakozott, akik nem tartották fertőző betegségnek a cholerát. 536 517 megbetegedést okozott hazánkban, a halottak száma 237 641 [146] volt. Veszélyes szóbeszédként felmerült a kútmérgezés vádja, több helyen zendülésre került sor, sőt a hasmenés kezelésére használt bismuthum subnitricumot is méreg gyanújába vették [118]. Kossuth Lajos, akkor még fiatal ügyvéd, mint „a Veszteglő Házra felügyelő Táblabíró" vett aktívan részt a cholera elleni védekezésben (Magyary-Kossa [118]). Párizsban 1832-ben tör ki a cholera, igen tragikus körülmények között: az operabálon. Valódi danse macabre, reggelre halott a megjelentek nagy része. A járvány során Párizsban 18 402 ember, a lakosság 2%-a pusztul el. Pétervárott (1848) 12 288, Angliában (1848-49) 54 000, Spanyolországban 236 444 (1852), ill. 120 000 (1855) a cholerában meghaltak száma. További adatok a magyarországi halálozásról: 76 614 (1855), 290 000 (1872), 9219 (1883-1894). Cholerában pusztult el a filozófus Hegel (fl831), a bakteriológusok közül Obermaier (fl873), valamint Thuillier (f 1883), továbbá a zeneszerző Csajkovszkij (|1893). Önként jelentkezett cholera-betegek ápolására Arányi Lajos (1831) és Jendrassik Jenő (1855); az egyik a kórbonctan, a másik az élettan későbbi nagynevű tanára. Egykor miazmákkal, contagiummal magyarázták a cholera okát. Feltételeztek fajlagos „cholera-mérget" is, amit közvetlen érintkezés útján a betegek, tárgyak, valamint a cholerában meghaltak tetemei terjesztenek. Bärensprung 1851-ben azon a véleményen volt, hogy a betegség oka nem a szervezeten belül képződik, hanem azt fertőzött víz terjeszti. Debreil a talaj és a víz ilyen szerepét hangsúlyozza, Snow (1849) szerint a széklet közvetíti a ragályozó anyagot [79, 158]. R. Koch és munkatársai, Gaffky és B, Fischer [98, 99] 1883 szeptemberében felfedezik a cholera-vibriót. Ebben az időben Egyiptomban nemcsak Koch, hanem Pasteur expedíciója is kutatta a cholera kórokozóját. Pasteur tanítványa és munkatársa, Thuillier ekkor fertőződött cholerával és rövid betegség után meghalt. A különben mindig hűvös temperamentumú Koch ezúttal mély meghatottsággal búcsúztatta a ravatalnál. Koch 1884-ben már azt is leírja, hogy a betegek széklete közvetíti a fertőzést. Pettenkofer nem tagadja, sőt elismeri a kórokozók fajlagos voltát, de az a nézete [130—132], hogy mind typhus, mind cholera esetén baktériumok jelenléte nem elegendő a járvány kialakulásához, hanem ahhoz lokális talajadottságok (pl. a talajvíz-forgalom) és az időtényező is szükséges, hogy a baktériumok „érése" bekövetkezzék a talajban. Teóriáját azzal látta bizonyítottnak, hogy a nagy idegenforgalom ellenére a müncheni sörünnepségeken nem tört ki járvány. Önkísérletre gondolt. Pettenkofer, majd egy hét elteltével tanítványa, Emmerich ivott meg cholera-színtenyészetet (1893). Pettenkofer bőséges reggeli után 1 cm

3 bouillon-kultúrát fogyasztott el, miután előzetesen nátriumbikarbonáttal közömbösítette a gyomorsavat. Október 13-án támadt erősebb hasmenése, október 16-a után székletében már nem voltak cholera-vibriók. Emmerich esetében a hasmenések nagyobb mérvűek voltak, a széklet 11 napig volt cholera-pozitív.