Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 50. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Regöly-Mérei Gyula: Fejezetek a fertőző betegségek történetéből (Gerlóczy Zsigmond emlékére)

magyarázat a gyógyászat mágikus korának jellegzetessége. A betegségeket, főként a járványokat a legkülönbözőbb gyógyítási kultúrákban gyakran tekintették a bűnök büntetésének, ami évezredeken át visszatérő motívum. Az Ilias első éneke is elbeszéli, hogy amikor a leánya szabadon bocsátásáért esdeklő Chrysest durván elutasítja Agamemnon, akkor Phoibos Apollón — a hozzá fohászkodó — papját ért sérelemért bosszút áll és dögvészt hozó nyilaival öldökli a görög tábort. A Rawlinson-íéle babyloniai-asszír szöveggyűjtemény [141] IX. tábláján „dögvészről" van szó. A XI. tábla akkád nyelvű szövege gennyes hólyagokról és gyulladásos kiütésről, az asszír nyelvű rész pedig a testfelületen és a végbélnél levő gennyes hólyagokról, gennyes kiütésről, „végzetes méregről", felduzzadt testről ír. Az asszír pendu szó jelentése „hólyag" (?) vagy „heg" (?), terktu fordítása fekély, biziktu pedig valamilyen fekélyes kiütés. A hálu kifekélyesedő, fekete hólyag (pustula), valószínűleg a variolával egyenértékű (Regöly-Mérei ; [143, 144]). A mûtânu, namtarru, sennu és sêlu szavak pontosabb értelmezése még vitatott [144]. A mûtânu feltehetően gyűjtőfogalom, és „járványt" jelent. Bezold szerint a sennu és a sêlu talán a leprával azonos. Ezt a betegséget az ó-perzsák paësa {Yast 5,29; Vidëvdat 2,29), az ó-ind Susruta pedig viserpa, parisarpa néven ismerte. A babyloniai-asszír namtarru szó az ottan pestis-daemonnak tartott Namtarru nevéből származik, és ezért közelfekvő gondolat, hogy pestist jelöl meg, éppen úgy, mint a liptit Irra (liptu : betegség) meghatározás [143, 144]. Az egyik ó-egyiptomi historiographikus tudósítás szerint az Egyiptom felett aratott győzelme után mezei rágcsálók lepték el Sinahêeriba táborát; 150 000 asszír harcos halt meg. Az asszíroknak egyébként is sok baja lehetett a járványokkal, emiatt maradt abba Jeruzsálem első ostroma (II. Krón. 32, 21). Az ó-egyiptomi papyrusokban szerepel a smmt (felszínen levő gyulladás?, Grapow) és az ~>kw.t betegség (a bőrfelület megbetegedése). Az ó-egyiptomi papyrusok tünetleírása meglehetősen szegényes, erről a két kórképről sem találhatunk bővebb adatokat. Hasonló a helyzet az Ebers-papyrus 75, 2—4 részében megemlített k~,k%.w.t betegség esetén is, csak annyi olvasható, hogy ez gennyes hólyagokat okoz. Az ó-egyiptomi szavakat determinativ jelek kísérik, melyek az értelmezéssel kapcsolatosak. A k^k^.w.t és az ^kwt kifejezések determinatívja ugyanaz, valamilyen gennyes, bűzös dolgot jelöl, és ezért feltételezhető (RegölyMérei; [143, 144]), hogy a k^k^.w.t betegségcsoportba tartozott a variola is. A Smith-papyrus hátlapján idegen kéztől származó, későbbi feljegyzést találunk, amely „az év járványát" (I%d.t) említi. Ezt daemonok (h^j.tjw) idézik elő, de legyek terjesztik. Évezredek múltán ír majd Mercurialis (1577), valamint Kircher (1659 [95]) a legyek járványt terjesztő tulajdonságáról [143, 144]. Eleinte gyűjtőfogalomként a „járvány, „dögvész" meghatározást használták. Ilyenek pl. az ó-egyiptomi i%d.t, a görög loimos, a latinpestilentia, luis és contagium szavak. Mindazonáltal már Hippokrates megkezdte a fertőző betegségek kórkép szerinti „fajlagos" szétválasztását, amit azután tovább folytattak a görög-római orvosi művek. Kitűnő tünettant ad a tetanusról Hippokrates (Epid. V. VIL; Aphor ; 83), Galenus (Defin. med. c. CCXXXVII; 53) jellegzetesnek tartja a szájzárt és izomgörcsöket. Aretaeus (De caus. sign. L. I. c, CVI; 4) betegleírása