Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 50. (Budapest, 1969)

FOLYÓIRATOKBÓL

megjelenését. Néhány éves periódusra fokozatosan hangját is elvesztette valószínűleg tuberculózis következtében, és teljesen aphoniássá vált életének két utolsó évére. Orvostól orvoshoz, kuruzslótól kuruzslóhoz rohant, de nem nyert bajaira enyhülést. Elkedvetlenedett, ilyen kijelentést is tett: „Az egyetlen leszek, aki az orvosok segítsége nélkül éri el a másvilágot". Visszautasította az egyházzal történő megbékélést is. Több hónapig szobájához kötötte betegsége halála előtt. 1840-ben halt meg, 58 éves korában. Panaszainak áradata miatt Paganinit számos orvos obszerválta. Többen kerestek magyarázatot különleges fizikumára, és sokat foglalkoztak bal kezével. Megállapították, hogy kezét olyan flexibilisen tudta mozgatni, mintha izom- és csonthiánya volna. Kulcscsontja olyan alakú volt, hogy a bal kéz segítsége nélkül is meg tudta tartani hegedűjét az állával. Különben ujjai normál nagyságúak voltak, de vékonyak, karcsúak. Paganini szokatlan fizikuma, csontjai proportiója és csontabnormitásai, ízületeinek hipermobilitása és extenzibilitása feltételezi a kötőszövet zavarának jelenlétét. A mellkas aszimmetriája és keskenysége a többi tünettel együtt Marfan-syndromát tételez fel. Halála után teste vándorlása majdnem olyan hosszan tartott, mint élete. Maradványai abban a szobában feküdtek, ahol meghalt, 2 hónapig, amíg az egészségügyi hatóság rendelkezésére 1841-ben holttestét a várostól távol épült házban helyezték el. Később a koporsót az egyik olajgyárban, egy elhagyott tartályba helyezték. Innen egy távoli szigetre vitték, ahol a tengerparton el is temették. 1844-ben a Kormány maradványait titokban elszállította Genovába, egy kis villában helyezték el, majd 1 év múlva Pármában temettették el. 1893-ban egy cseh hegedűs kapott engedélyt Paganini holtteste exhumálására. Végső nyughelyet 1896ban kapott Paganini; fia, Achilles, állíttatott impozáns síremléket számára. Endrei Vera