Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)

KÖNYVSZEMLE - Varga Zoltán: A Debreceni Tudományegyetem története I. 1914—1944. (R. Harkó Viola)

KÖNYVSZEMLE Varga Zoltán: A Debreceni Tudományegyetem története. I. 1914—1944. Alföldi Nyomda, Debrecen, é. n. 386 p. A szerző összefoglaló értékelését adja a debreceni egyetem működése első három évtizedének. Először áttekinti az egyetem szervezeti kereteinek kialakulását. Debrecenben a Református Kollégiumban már a XVI, sz. közepe óta folyt felsőoktatás. Előbb a teológusképzés, majd a jogakadémiai oktatás indult meg. A Kollégium teljes, négykarú egyetemmé történő fejlesztésének gondolata a múlt században merült fel. Később ez a terv módosult, egyházi egyetem helyett állami egyetem létesítése mellett döntöttek. 1914 őszén három fakultás kezdte meg működését. A háborús viszonyok miatt a város különböző pontjain, nem megfelelő elhelyezés mellett folyt az oktatás. Az 1921-ben alapított orvostudományi kar 10 év múlva kapott megfelelő elhelyezést. A másik három kar helyiségproblémáit központi épület építésével oldották meg; 1932-ben készült el. Építettek még internátusokat, tanári lakásokat, az oktatás céljaira csillagvizsgálót ; létesítettek botanikus kertet. Megfelelő könyvtár kialakítására is törekedtek: 1940-ben már 40 ezer kötetes állománnyal rendelkeztek. Az egyetem hallgatóinak létszáma fokozatosan emelkedett, a kezdeti 300-as létszám 1938-ra elérte az 1300 főt. Legkevesebb hallgatója a teológiai, legtöbb pedig a jogi fakultásnak volt. A nőhallgatók száma az évek folyamán fokozatosan emelkedett. Származás szerint a legtöbb hallgató a középosztályhoz tartozott. Munkásszármazású hallgató nagyon kevés volt (1935-ben 1; 1942-ben 33), aránylag nagyobb volt a parasztszármazású hallgatók aránya (1935/36. tanévben több mint 10%). Általában nem volt jó a hallgatók szociális helyzete; a tanulmányi költségek kifejezetten magasak voltak. Ezután ismerteti a szerző az egyetem eszmei-politikai arculatának alakulását, amelyhez annyit fűznénk, hogy a csekély számú haladó erőt letörték a civil és katonai hatóságok nemcsak az 1918/19-es forradalom idején, hanem később is, a Tanácsköztársaság bukása után, mikor már egyre érezhetőbbé vált a jobbratolódás, a reakciós nézetek terjedése, és beszivárgott a fasiszta ideológia, akkor is háttérbe szorították a haladó gondolkodású hallgatókat, és nemcsak az ifjúsági tömegszervezetek, hanem a hivatalos szervek is segítséget nyújtottak ehhez. A második világháború utolsó évében a központi épületet igénybe vette a német