Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Molnár Gyula: Népi gyógyítás emlékei a bihari boszorkányperekben

a javasasszony által gyűjtött füvek nagy részét otthagyták, mert „nagyon büdös volt", de ezért a javas megharagudott és a tanú vallomása szerint emiatt lett beteg a férje már útközben, mert a szekerén feldagadt a lába. Amikor ezt panaszolták a javasnak, ő egy kis füvet adott, hogy „főzze meg és a lábát kenegesse vélle". Ugyanez a tanú a férje elbeszélése alapján vallja még a következőket: ,, ... egykor ökröket keresvén a Szigetben (a férje) egy Bokor alatt látott egy fél fejér kenyeret, akinek felette egy Göröngyes Béka volt fel akasztva és azon kenyeret az Fatens ura el akarta onnan venni, de hogy hozzányúlt, a kenyér megjajdult és mindnyárt el veszett a szeme fénye is." Majd hamarosan találkozott Kapta Zsófival, akinek elpanaszolta, mi történt vele s a kenyérrel, az így felelt: „Miért nem hacz békit az olyannak". A rontás következtében keletkezett betegségek különböznek a természetestől, ugyanis ezekben olyan elváltozások, rendellenességek tapasztalhatók, amelyek magukon viselik ártó hatalmak beavatkozásának jeleit. Ilyen a daganatokban talált bogarak, férgek s egyebek. Itt csak az segíthet, akinek hatalma van a rossz szellemek felett, vagy akitől ered a baj. Az 1717. évi nagyszalontai per anyagában találjuk, mint rontót-idéző eszközt, a füstre akasztott lakatot, melynek hatására megjelent a tettes és kénytelen volt a gyógyítást elvégezni a daganatok, tályogok felvágásával. Az ilyenek azonnal elárulták keletkezésük okát, mert legtöbbször ijesztő tartalmúak, így a kismarjai, 1715. évi vallomás szerint egyikben „szőr és légy", a másikban „apró fekete prücsök" volt. A bagosi vajákos Bebék Anna 1723-ban fájós gyomrú embert úgy gyógyított meg, hogy „gyomrábul szőrt cérnával öszvekötve hánt ki a száján", utókúrának pedig azt ajánlotta páciensének, hogy ha ezután is fájdalmai lennének, a tűzhelyen levő követ „háromszor körbe kanyarintja kezével." Nemcsak az élők, hanem a halottak, illetve haldoklók is tehettek kötéseket. Sőt ezek még erősebbek, mint az élőké, mert őket a nézők sem oldhatják fel. Ebben a képzetben a halál misztériuma kitörölhetetlen erővel él a nép gondolatvilágában s a holtak birodalma a földi létnek tökéletesebb transcendens formája, melyben a halottak erősebbek az élőknél s így kötésüket sem oldhatják fel. Ezt bizonyítja az a panasz, mely az 1763. évi gyulai per során hangzott el. Az újra nősülő férj gyógyíttatni akarta magát tehetetlenségéből „egy tudós Oláh asszonynyal", akinek elküldte keszkenőjét és felesége harisnyáját, de az nem tudott segíteni a bajon és azt üzente vissza a tudós asszony, ereje kevés itt, mert „nem lehet rajta segíteni, az megholt felesége tselekedte megh néki." A rontók által megnyomorított ember életerejét „megették", vagyis az elvesztett erőt a saját hatalmának gyarapítására használta fel. Ha a bűbájos nem oldja fel, csak annak halála jelenthet szabadulást. Ezért követelik a gyanúsított halálát, mely leggyakrabban a tisztító jellegű tűzhalál, a máglya. így ítélték halálra Váradolasziban a bagosi Jeneiné, Harsányi Annát 1723-ban [10]. Esztári Mihály beteg feleségének a néző füveket adott, hogy abban fürösszék, de a rontó megidézésére is külön tanácsot mondott: „ ... ebben a fűben tégy a ház közepére és aki megette, oda fog menni, de ezen füven átal nem mehet, míg félre nem veti helyéből, hanem otthon legyen Esztári Mihály is és jól vigyázzék, mivel hárman ették meg a feleségét s azok közül valamelyike oda megyén ..." Hegyközpályiban egy beteg férfinak azt a tanácsot adták, ha meg akarja idézni