Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Molnár Gyula: Népi gyógyítás emlékei a bihari boszorkányperekben

Sok példa bizonyítja, hogy asszonyok kiváltképpen őszintén feltárják a javas előtt legbizalmasabb titkaikat, de az orvos kérdéseire óvatos, vagy nem mindig a valóságnak megfelelő választ adnak. Ezt azzal magyarázzák, hogy „szégyenlik" elmondani „idegen" előtt. A népléleknek erre a sajátos kettősségére mutat rá Vajkai Aurél : „A nép. .. azt veszi észre, ami szemléletébe beleillik, a többiről tudomást sem szerez . . ., Ha szeme előtt kapja el a gyermeke a skarlátot játszó társától, akkor sem ismeri el a járványok fertőzését,. . . viszont ugyanakkor erősen hisz a boszorkányokban, bár soha sem találkozott vele" [2], Ezért tisztelték jobban a titokzatos úton megszerzett hatalmat, mint az iskolapadban megtanult tudományt. A beteg ember különösen hajlamos arra, hogy földöntúli erővel ruházza fel azt, aki az őt megkötöző démoni erőt megfékezi, legyőzi. Vajkai véleménye szerint: „A nép általában hajlamos, hogy a valóságtól elszakadjon, mindent mindjárt kiszínezzen, irreális világba emeljen" [3], Éppen ebből adódik az összefüggés a népi gyógyító eljárások és a boszorkányperek között. Aki gyógyítani tud, az rontani is, a betegség szellemét elűzni és megidézni. S ki melyik irányban használja többet a hatalmát, aszerint lesz „tudós asszonynyá" vagy rontó „boszorkánnyá". A Bihar megyei levéltár eddig nem publikált anyaga számos boszorkánypert tartalmaz, mely kiegészítésül szolgálhat Komáromi közismert gyűjteményének [4], Ezek a peres iratok igen nagy hányadában csak a rontás vagy a gyógyítás tényeit sorolják fel, de igen kevés adat található bennük az eljárás módszerére és a felhasznált anyagra vonatkozólag. Valószínű ez volt az a titok, melyről még a vallatás során sem nyilatkoztak a vádlottak. Bár az megállapítható, hogy a perbefogottak tudománya főként a korabeli gyógynövényismereten alapult, amit vagy családi hagyományként nyertek nemzedékről nemzedékre, vagy egyszerűen Méliusz népszerű fűvészkönyvéből vettek át, ami a szerző célja is volt, amint a könyv előszavában írja: „ . . . Fáknak, Fűeknek megmondhatatlan sokféle gyönyörűséges voltával, melyekkel az embernek nemcsak testek tápláltatnék, hanem szemnek is tekintettel gyönyörködnék és ha betegségek történnek, Orvossággal testeket gyógyítanák ..." [5], Ami ezeken túl mágia volt, azt egyrészt a betegek költötték, másrészt sokszor a javasok misztifikáltak, hogy így hitelük és tekintélyük nagyobb legyen. Ebben a hitükben nemegyszer úgy megrögződtek, hogy még a máglya tövében sem voltak hajlandók megtagadni. A boszorkányperek sokféle balhiedelmek mellett értékes kultúrtörténeti emlékeket is megőriztek egyrészt a népi lélektan kutatásaihoz, másrészt a népi gyógyítások diagnosztikáját és eljárásait illetően. A boszorkányok mágikus közösségbe tartoznak bele, melynek külön szabályai, ismertetőjelei vannak. Látszatra semmiben sem különböznek egyéb emberektől, de bizonyos helyek, vagy kultikus cselekmények tilosak számukra, mint pl. a templomba járás. De ha mégis ide megy, bizonyos ellenakciót kell végrehajtania, ami viszont elárulja boszorkány voltát. Az 1717. évi nagyszalontai per vádlottja, Zuh Jánosné ellen is így vallanak a terhelő tanúk : „ , ,, boszorkány és addig nem mehet be a templomba, míg hátra nem tekint" [6], A mágikus erejű gyógyítások közt egyik gyakori mód az, amikor a beteg nem keresi fel személyesen azt, akitől bajának gyógyítását várja, hanem maga helyett valamilyen ruhadarabját küldi el. Ebben is az az ősi szemlélet él, hogy