Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Mester Géza: Jean Henri Dunant — a Vöröskereszt megalapítójának emlékére

A solferinói ütközet színhelyén eltemetett francia, magyar, osztrák harcosok csonthalmai fölé helyezett Dunant emléktábla resebb ütközete, közel negyvenezer a halottak száma. Itt nyíltak meg először a szívek egy magasabb rendű, nemesebb eszme előtt. Az a pár szó, amelyet Dunant mondott, futótűzként terjedt el a táborban és a sokat szenvedett városban. A nép önként adott és segített, amennyire a körülményei engedték. Mentőcsapatok alakultak, hordágyakat tákoltak össze, szalmazsákokat töltöttek meg, vizet melegítettek a felcserek részére, tépést készítettek a sebesülteknek, A közös akarat segítőkészségének ereje csodákat tett! Eddig nem volt szokás az ellenség fogoly és sebesült katonáit az emberszeretet, az emberiesség nevében ott, azonnal a tűzvonal közelében segítségnyújtásban részesíteni! Martin Gumpert könyvében ez áll: „Én a csatatérről írok. Itt nem lehet megválogatni a kifejezéseket. Maga a csatatér a halottak és haldoklók halmával semmi a templomhoz képest, ahol ötszáz súlyos sebesült fekszik összezsúfolva. Három napja 10—15 percenként meghal egy ember a szemem láttára kellő orvosi segítség hiányában, elképzelhetetlen szenvedések között... Egy korty víz . .. egy szivar . .., egy barátságos, vagy vigasztaló szó — és Ön megváltozott lényeket látna maga előtt, akik bátran és nyugodtan tűrnék az utolsó óra, az elmúlás még hátralevő szenvedéseit. Bocsásson meg nekem, de szüntelenül sírok a levél írása közben. Abba kell hagynom, hívnak." [1],