Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Karasszon Dénes: A mikrobiológia magyar mesterei
tisek osztályozását éppen az aetiologiai ismereteink hiányosságai nehezítik". Schaffer alapvető munkája a veszettség során fejlődő központi idegrendszeri elváltozásokról 1887-ben jelent meg, a kórokozó szűrhető vírus voltát — jóllehet már Pasteur feltételezte — mégis csak 1903-ban igazolták (Remiinger és Riff at Bey). A bornai betegség, az Economo-féle betegség, a poliomyelitis neuropathologiája már régen tisztázott volt, amikor a kórokozó maga még mindig ismeretlen maradt. Az Aujeszky-féle betegségnél ez fordítva történt: Aujeszky, a kiváló mikrobiológus, az aetiológia oldaláról nyúlt a kérdéshez és sikerrel izolálta a kórokozót. Agyszövettani vizsgálatokra és a betegség pathologiájának tisztázására csak jóval később, 1933, 1935 ill. 1936-ban került sor, elsősorban Hurst, valamint Sályi és különösen Hirt munkássága nyomán. Hirt e vizsgálatok során megállapította, hogy „a vírus hatására ... a központi idegrendszerben valódi és önálló agyvelőgyulladás ismérveinek megfelelő elváltozások jönnek létre ..." Aujeszky az általa izolált encephalitis-vírust nemcsak agyvelőbe, hanem vérérbe, izomba, bőralatti kötőszövetbe és szemcsarnokvízbe is oltotta és sikerrel mutatta ki a kórokozó vírust az agyvelőn kívül a vérből és a belső szervekből. Ez a megállapítás, amely ma, közel 70 év után, nagyjelentőségűnek és modernnek számít, adta a lehetőséget arra, hogy az Aujeszky-féle encephalitis vírusát a valódi „neurotrop" vírusok köréből kirekesszék, hiszen „viraemiát" okoz. Ezért nem is kapta meg az „encephalitis" nevet, M ANN INGER javaslatára Aujeszky-féle „betegség" néven emlegetjük. Enders, Weller és Robbins ragyogó felfedezése, amely a legszigorúbban neurotropnak tekintett poliomyelitis vírusának nem ideg erdetű szövetekben való szaporodását bizonyította, tárta szélesre a kaput az encephalitogen vírusok tanulmányolása előtt. Azóta tudjuk, hogy a poliomyelitis vírusa a bélben szaporodik és a véráram útján jut a központi idegrendszerbe. Legalábbis bizonyos állatfajokra nézve ismerjük a veszettség vírusának idegrendszeren kívüli szaporodását. Az encephalitogen vírusok és az általuk okozott betegségek kórfejlődéstanában bekövetkezett hatalmas méretű fejlődésnek köszönhető, hogy az Aujeszky-féle „betegség"-et — az eponyma tiszteletben tartásával — „encephalitis epizcotica" descriptív néven ma már a vírusos agyvelőgyulladások közé sorolhatjuk. Aujeszky a későbbiekben nem sok figyelmet tanúsított az általa felismert agyvelőgyulladás iránt. Érdeklődését inkább bakteriológiai, immunológiai, oltóanyag termelési kérdések kötötték le. Mint a legelső magyar univerzális bakteriológus, a tenger baktériumflórájától kezdve a hygienés-bakteriológiai vizsgálatokig; iskola-egészségtantól a gyakorlati szérumtermelési kérdésekig úgyszólván a mikrobiológia valamennyi ágát felölelő széles körű tevékenységet fejtett ki, amelyek közül legnagyobb elismerést a veszettséggel kapcsolatos eredményes munkásságával aratott. Ezt a tevékenységét általában úgy említik, mint a háziállatok veszettség elleni védőoltásának hazai megszervezését. Aujeszky az egyszerű szervezésnél sokkal többet tett: úttörő munkát végzett ezen a téren is. Hogy mennyire úttörőt, idézzük saját szavait: „Nagy állatokon a gyakorlatban a legelső tömeges veszettség elleni ojtást Magyarországon alkalmazták 1900 őszén, amidőn néhai Kurtz Ferenc állategészségügyi felügyelővel egy fertőzött ménesben 44 csikót ojtottunk veszettség ellen."
