Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Sápi Vilmos: A tbc elleni küzdelem és a cselédlakások problémája a kapitalizmuskori Magyarországon

leszorítást is jelentenek. A teljesség kedvéért viszont meg kell említenünk, hogy a századforduló idején (és később is) általában elmaradt volt a lakóházak helyzete a mai igényekhez és állapotokhoz képest, amit a korabeli polgári radikális szerzők is hangsúlyoztak. Egy 1908-as tanulmány is szembetűnően mutatja be az arányokat: Magyarországon 3 227 190 lakóházból 2 488 657 volt a különálló, a többi 707 626-ot pedig gazdasági épülettel (csűr, istálló) építették össze. Ezeken kívül 13 779 kunyhó is volt. A paticsházak ( = sárral betapasztott, faágak közé font vessző ill. rőzse) száma 1 128 226 volt, ami az összes lakóházak 35%-át tette ki [69]. Ha figyelembe vesszük, hogy ebben az időben 550 ezer körül mozgott a mezőgazdasági cselédség létszáma, és ezeknek nem kis része volt családos ; akkor talán nem túlzó következtetésünk, hogy mintegy 300 ezer család volt érdekelt a fentebb tárgyalt cselédlakások egészséges ill. egészségtelen voltában. * Összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy a kapitalizálódás (vele együtt a mezőgazdaság kapitalizálódása) a lehető legolcsóbb munkabérek és egyéb okok miatt egészségtelen, zsúfolt tömeglakásokat, nyomortelepeket is létrehozott. Ezeken az ipari és mezőgazdasági nyomortelepeken a fertőző betegségek (köztük a legveszélyesebb: a tbc) gyorsabban terjedtek, könnyen átterjedhettek más társadalmi rétegekre is. Legnagyobb mértékben a legrosszabbul táplálkozó proletárokat tizedelték a „népbetegségek", mivel legyengült szervezetük kevésbé tudott ellenállni a fertőzéseknek. Az 1900-as években Nyugat-Európában sorozatosan tartanak egészségügyi és lakásügyi kongresszusokat a veszély elhárítására. Magyarországon az 1876: 14. tv. lehetőséget biztosított a tömeglakások zsúfoltságának megszüntetésére és egyéb egészségügyi óvintézkedések megtételére. Az áldozatait hazánkban is szedő tbc ellen 1890-től indítottak harcot a belügyminiszterek irányításával. Ennek keretén belül mérték fel a cselédlakások egészségtelen és túlzsúfolt jellegét. Ezzel párhuzamosan a lakások környékének (árnyékszék, pöcegödör stb.) és az ivóvíznek (kút) aránylag rendszeres ellenőrzését is megkezdték. A cselédlakások túlzsúfoltságának megszüntetésében értek is el kezdeti eredményeket, de az 1907: 45, tv. 29, §-ban előirányzott tízéves határidőt a végletekig elnyújtották a háború és egyéb okok miatt. A tbc-ben elhaltak arányának rohamos csökkenése a felszabadulás utáni években következett be. Ennek részletesebb értékelése — a gazdasági cselédség magyarországi eltűnése miatt is — már témánkon kívül esik. JEGYZETEK [1] Az előadást közli a Közgazdasági Szemle, 1904, XXVIII. évf. 32. köt. 779-795. és 840 — 853. lapjain. Idézet a 842. lapról. [2] Uo. [3] Az 1876: 14. tv. 11. § (4. bek.) kimondja: „Közegészségileg veszélyessé vált lakhelyeknek azonnali kiürítése hatóságilag elrendelhető". Az 5. bekezdés szerint pedig : „Jelen törvény életbelépte előtt fennállott lakhelyek, épületek ... ha egészségügyi tekintetben kifogás alá esnek, a hatósági figyelmeztetés után leg-