Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 46-47. (Budapest, 1968)

TANULMÁNYOK - Dörnyei Sándor—Dörnyeiné Dapsy Henriette: Semmelweis hazai utóéletének első évtizede. I. A pesti egyetemi szülészeti klinika Diescher János professzorsága alatt

Liebmann az egyetemi szülészeti klinika gyermekágyiláz-eseteiről írott cikkének bevezetőjeként megállapítja: „Mióta Semmelweisnek a gyermekágyi lázról szóló tana a szülészek között erős alapot nyert, azóta vetélkedve törekszenek e baj fellépését ezen tan alapján a legszűkebb korlátok közé szorítani. Mindamellett még keveseknek sikerült nyilvános szüldéken azon kedvező egészségi viszonyokat teremteni, mint azt Semmelweis — ki (hogy Sehr oeder szavaival éljek) « mindenütt, hol az emberi nem jótevőiről szó van, az elsők közé soroztatni megérdemli » — elérni óhajtotta" Kézmárszky három évvel korábbi gondolatai térnek itt vissza: miként kevés helyen, az egyetemi klinikán sem sikerült olyan „kedvező egészségi viszonyokat teremteni", mint Semmelweis megkívánná, s Liebmann is Schröder szavaival méltatja Semmelweist. Ezek után leírja, hogy a francia kórházakban még mindig igen magas a gyermekágyi láz halálozása. 1872-ben Párizs valamennyi szülőintézetét figyelembe véve 4,29%, az egyetemi klinikán pedig még magasabb: 8,16%. Veit és Winckel alapján megállapítja, hogy tömegesebb esetek előfordulásakor a legcélszerűbb a szülőintézetek kiürítése, mert a fertőzés közvetlen okának felkutatása rendszerint csak akkor sikerül, amikor a gyermekágyasok már tömegesen esnek áldozatul a fertőzésnek. A pesti klinikán 1874. febr. 5-től március végéig 150 gyermekágyas közül 18 halt meg. „A foganatosított rendszabályok abból állottak, hogy a beteg gyermekágyasok az egészségesektől elkülöníttettek, a terhesek és szülők vizsgálata lehetőleg megszoríttatott, a fertőtlenítés a betegeknél használt minden tárgyra kiterjesztetett, az ágynemű gyakran meg lett újítva stb." ... „A vajúdószoba és egyes gyermekágyi szobák gyökeres kitisztítása és szellőztetése jó eredményűnek mutatkozott, legalább rövid időre és ismételve foganatba vétetett, valahányszor azt a betegforgalom megengedte." Ebből a leírásból az derül ki, hogy az egyetemi klinikán fertőtlenítés addig is volt, ekkor csak „kiterjesztették" az összes tárgyakra. Ismerték a tisztaság jelentőségét a fertőzések megelőzésében, de nem tudták azt kellő fokra emelni. A klinikán Diescher nyugalomba vonulása után sem sikerült megszüntetni a gyermekágyi láz okozta halálozást. Kézmárszky 1884-ben beszámol az utóbbi évek eredményeiről, s ezek szerint a gyermekágyi láz halálozási arányszáma 1874-1878-ban 1,19%, 1879-1882-ben pedig 1,72%. (36] Sőt, a Gyógyászat szerint a gyermekágyi láz Kézmárszky klinikáján nemsokára szintén otthonossá vált, s ezért évenként néhányszor szüneteltetni kellett a szülő nők felvételét, az 1879—80-i tanévben félév alatt 26 nő halt meg gyermekágyi lázban [37]. Az utolsó idézhető korabeli tanú, Bruck Jakab 1870-ben szerezte meg oklevelét, tehát már Diescher tanítványa volt. Utána 1870-től 1874-ig ő is a Rókuskórházban Fleischer mellett volt al-, majd segédorvos. Semmelweis-monográfiájában írja: „Nagy hátrányául szolgált az ügynek, hogy Semmelweis közvetlen utódai úgy a Rókus-kórház szülészeti osztályán, valamint az egyetemen távolról sem fejtettek ki kellő szigort az e helyeken már meghonosított óvintézkedések keresztülvitele körül" [38]. Ez a rövid utalás sem beszél Semmelweisszel való szembenállásról, hanem „a kellő szigort" hiányolja, amire nem lehet kielégítő magyarázat a klinikai helyzet, ahogy Kézmárszky 1871-ben írta. Diescher és