Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 46-47. (Budapest, 1968)

TANULMÁNYOK - Regöly-Mérei Gyula: Etikai és morális elemek Semmelweis életművében (Német nyelven)

valódi okot, hogy ebben az időszakban sem Scanzoni, sem orvosai már nem látogatták a bonctermet. Az elemzés bemutatja a kétféle gondolkodásmód különbözőségét, a következő megállapítás pedig Semmelweis erkölcsi felfogását: „Lelkiismeretes dolog ilyen kísérletet tenni?" A nagy felfedezés a kutatónak nemcsak életmüve, hanem egyúttal életcélja is. Gyakran már életükben elérik a teljes sikert, mint Jenner, Pasteur, Koch, Lister, Domagk, Fleming és mások. Máskor csak az utókor adja meg a teljes elismerést, és a kortársak nagy részének meg nem értésével találkoznak, erre Vesalius, Harvey, vagy akár Robert Mayer esetében találunk példát. Többféle tényező határozza meg a kutató erkölcsi világképét, ezek közül a legnemesebb és a legmagasabb rendű az emberszeretet, az a tény, hogy közvetlenül az emberiség jólétéért kötelezte el életét. A kortárs és hűséges barát, Markusovszky így ír Semmelweisről : „... midőn e tárgyról Pesten először értekezett, a jelenlevőket mind meghatotta, mert valahányszor a gyermekágyi láz kérdése felmerült, ugyanazon lelkesüléssel újra kitör", majd később: „föladata megoldásában a szív, a becsület és az ész egyaránt voltak érdekelve A bécsi évek — társaságot, táncot és sportot (lovaglás, úszás és korcsolyázás) kedvelő — vidám fiatal orvosa végtére is expanzív egyéniség volt. Állandó belső feszültség nélkül nem is képezhetné a gyermekágyi láz új módszerrel történő leküzdése életének vezető gondolatát. Legfeljebb éppen olyan mély együttérzéssel és elkeseredéssel vette volna tudomásul a magas mortalitást, mint ahogyan azt nyilvánvalóan klinikai elődjei tették, akiket — mint minden orvost — bizonyára szintén lesújtott a betegek elvesztése. Abban is biztosak lehetünk, hogy mindent elkövettek a szülő nők érdekében, amit előírtak a korukbeli eljárások, de kritika nélkül elhitték a régi elméleteket, nem kutatták a valóságot és nem a maradéktalan megoldás képezte, életük célját. Ehhez Semmelweis intuitív géniuszára, kitűnő megfigyelőképességére, széleskörű ismereteire és logikájára, de talán elsősorban temperamentumára volt szükség. Tanainak első érzékelhető eredménye, hogy a bécsi klinikán megszűnt a gyermekágyi láz. Ez megfelel Pasteur azon tételének: „A munkának állandó termékenysége a legjobb bizonyítéka, hogy a tudós megtalálta az igazság útját". A Semmelweis által elért kitűnő eredmények mindenesetre meggyőzhették volna arról a kortársakat, hogy megtalálta a gyermekágyi láz leküzdésének biztos módját. Nem elméletek diadaláról vagy bukásáról, hanem a szülő anyák életéről volt szó. Ez a gondolat háttérbe szorította személyes érzelmeit is. Sieboldhoz így ír: „Örömmel emlékezem vissza arra az időre, melyet Pesten töltöttünk el együtt; engem kellemes emlékek fűznek Önhöz, Tanácsos úr; de a gyermekágyi lázban haldokló szülő nők jajgatása hangosabb a szívem hangjánál és elmém kényszerít rá, hogy érvényt szerezzek az igazságnak, még ha ez fájdalmasan érintené is szívemet". Siebold átérezhette Semmelweis indítóokait. Bár szelíd iróniával, ami talán megérthető, de ezt írja: „... szívesen megbocsátom Semmelweis barátomnak, hogy nemrég, miután számára felkelt a puerperalis Nap, ahogyan magát kifejezte, annak sugaraival akart engem elégetni, mert nem fogadtam el feltétlenül nézeteit a gyermekágyi lázról és annak megelőzéséről ...".