Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 46-47. (Budapest, 1968)

TANULMÁNYOK - Réti Endre: Semmelweis tanításának helye a természet- és társadalomtudományi gondolkodás fejlődésében

személyes tragédiáján, egészségi állapotának, magatartásának megromlásán érzett szégyen, ellenérzés váltotta ki kortársaiban azt az öntudatlan törekvést, hogy elfeledjék a zseniális, megzavart embert. Az első feltételezésnek annyiban nyilván igaza van, hogy kinek-kinek megvan a maga sorsa, amelyet több tényező alakít ki: 1. az ember egyénisége, amit az említett második hipotézis hangsúlyoz; 2. az a társadalom amelyben, és azok a politikai, tudományos viszonyok, amelyekbe az egyén élete beleszövődik. Ezért a társadalmi körülményeket kell megvizsgálnunk, így valószínűleg közelebb jutunk az egyéni sors megértéséhez. Metternich osztrák birodalmába érkezett a fiatal Semmelweis. A konzervatív budai család fia (hadbírónak kívánták nevelni az osztrák hadseregbe!) a bécsi haladó orvosok és diákok barátja lett. Nem kétséges, hogy a szegények és elesettek, a magukra hagyott nők, elhagyott leányanyák sorsa jószíve mellett azért is megindította, mert a kor a haladás, a szociális forradalom irányába vezetett, az elnyomott osztályok jogi egyenlőségéért is küzdött. A korszak társadalmi hatása rendkívül erősí A humanista orvosok, akik koruk tudományos haladását képviselték és gyakran érzelmileg is erősen fűtött emberek voltak, (1. pl. Dudith Róma-ellenes kifakadásait, Jordán Tamás szomorú sorait, saját számkivetettségén, vagy az extragenitalis úton syphilis által fertőzött szerencsétleneken való szánakozását) úgyszólván sohasem találtak szavakat írásaikban a szegény emberek nyomorúságának említésére. E kornak nem ez volt a fő gondja, főképp nem a természettudományos értelmiségnek, amely az új felfedezések lázában az antik gondolatkincs és tudásanyag kibányászásába merült el, politikailag, társadalmilag legfeljebb a gazdag polgárságra, gyakran a főúri fejedelmi mecénásokra támaszkodva. A francia forradalomnak hatása már más közhangulatot teremtett Bécsben is, nálunk is. Ezt a közhangulatot a természettudományokkal való kapcsolat erősödésével vagy gyengülésével is mérhetjük. A reformkorban fokozódik a természettudományok iránti vonzalom, a szabadságharc bukásával a természettudományok káros hatását hangoztató felfogások törnek a felszínre (R. Várkonyi A. [16]). Ilyen nézeteket vall Toldi Ferenc, s a 60-as évek folyamán az orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlésein lassan „nyílt ideálizmus és nemzeti nacionalizmus kerekedik fölébe a régi liberális, demkoratikus szellemnek". Greguss Ágost és Brassai Sámuel hangja erősödik fel, és egyideig legjobb esetben úgy tud csak társadalmi szerephez jutni a természettudomány, ha a vallással valami módon hajlandó együttműködni. Csak a kiegyezés utáni iparosodás, liberális előretörés, majd a darwinizmus győzelme teszi lehetővé, gyakran pozitivista torzulással, a természettudományos szemlélet függetlenedését. Semmelweis útját, tanának sorsát a fenti hullámzás visszfényében is meg kell vizsgálnunk. 1850-ben a Balassa—Markusovszky—Korányi-féle kör tárt karokkal fogadja, és könnyen tudja segíteni a hazatérő kiváló, haladó orvost, legalábbis ami tana propagandáját illeti. A Karban viszont, amikor a professzori helyre való jelölésre kerül sor, legnagyobbrészt erősen konzervatív professzorok voltak. Thun gróf, osztrák közoktatásügyi miniszter tudomány iránti tisztelete és viszonylagosan haladó szelleme tette, hogy Semmelweis kapta meg a tanszéket. Ez érthető. Mi okozta azonban, hogy emléke egy időre feledésbe merült hazánkban,