Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 45. (Budapest, 1968)

TANULMÁNYOK - Spielmann József—Szőkefalvi Nagy Zoltán—Soós Pál: A kémikus és balneológus Mátyus István és kora

nek következtetni. A feltörekvő fiatal polgárság Európa-szerte nemzetgazdasági szempontból is követeli az ásványvizek hasznosítását. Mind a tudományos, mind a nemzetgazdasági szempontok megszólalnak a bécsi /. H. Crantz professzor már említett balneológiai munkásságában. A magyarországi helytartótanács 1763-ban kiadott rendelkezésében kötelezi a megyei és városi hivatalos orvosokat a területükön levő vizek összeírására, illetve kémiai elemzésére, s a gyógyhatás megállapítására [68]. A magyarországi gyógyvízvizsgálatokban számos orvos vett részt [69]. Az ásványvizekben igen gazdag Erdélyben a Gubernium hasonló rendeletet csak pár évvel később, 1773-ban bocsátott ki Chenot Ádám főorvos javaslatára. Ez azonban nem rendelte el a vizek kémiai elemzését, csupán összeírását [70]. Már a rendelet megjelenése előtt több erdélyi orvos hozzáfogott az erdélyi medence területén előforduló ásványvizek vizsgálatához. Az általuk ismert legrégibb adatok Mátyus I. Diaeteticájának 1706-ban megjelent II. kötetében találhatók. A szerző beszámol 9 erdélyi ásványvíz feltárása kapcsán saját vizsgálati eredményeiről és alkalmazott módszereiről. Egy évvel Mátyus művének megjelenése után Fridvaldszky János kolozsvári paptanár szentelt 10 oldalt a „Mineralogia Magnae Principatus Transilva niae" c. művében Erdély ásványvizei leírásának. Lucas Wagner, 1773-ban már idézett disszertációjában több erdélyi orvos nevét sorakoztatja fel, akik őt megelőzően ásvány vízelemzést végeztek. Nevükkel I. H. Crantz az Osztrák Monarchia ásványvizeivel foglalkozó monográfiájának erdélyi fejezetében is találkozunk [71]. Mindkét műből kitűnik, hogy az erdélyi kutatók közül Mátyus István dolgozott a legtöbbet. Neve 19 község ásványvizeivel kapcsolatosan szerepel. Azok javarészét a Diaetetica második kötetében még nem találjuk meg. Elemzéseit valószínűleg időközben, tehát 1766 után végezte, a Chenot-féle rendelet megjelenésekor, vagy azt közvetlenül megelőzően. Mátyus eredményeiről minden bizonnyal beszámolt a Gubernium egészségügyi bizottságának is. Jelentését még nem sikerült megtalálnunk, de ezt a feltevésünket igazolja a Marosvásárhelyi Magistratus 1773-as jegyzőkönyvének egy bejegyzése: „Olvastatik a Gubernium Rendelete a gyógyhatású vagy az egészségre ártalmas vizek vizsgálatáról ... Az orvosdoktorok és gyógyszerészek meghallgatása után, kimerítő jelentés teendő" [72]. Két hónappal később, ugyanott szerepel a következő bejegyzés: „Olvastatik a fenti ügyben készült fogalmazvány. Határozat: jóvá van hagyva és elküldendő". Majd ez a megjegyzés következik: „Ezt a jelentést augusztus 15-én 48-as szám alatt elküldték" [73], Marosszék egészségügyi bizottsága 1773. szeptember 3-án Mátyus István vízvizsgálatai alapján jelenti a Guberniumnak, hogy a Székben Andrásfalván erős kénes gyógyvízforrás van, s az a fekélyes és bőrbetegségek kezelésében felhasználható. Ugyancsak kénes forrás van Magyaroson és Maroskeresztúron is, de elhanyagolt állapotban [74]. Dolgozatunk bevezetőjében már utaltunk arra, hogy az erdélyi medence ásványvizeit elemző adatokat Mátyus István, Bruz László révén eljuttatta Crantz-