Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 45. (Budapest, 1968)

TANULMÁNYOK - Spielmann József—Szőkefalvi Nagy Zoltán—Soós Pál: A kémikus és balneológus Mátyus István és kora

majoritól nem nagyon elütő savanyúvízforrások jönnek elő közepes vastagságú ér (formájában), semmi vagy nagyon kevés buborékot képezve előtörésük közben, de ha megmerítjük, ezeket az edény falaira sűrűn hintik. Ha követ teszünk a forrás nyílásához, amelyen szétömölve az elhaladó érbe szakadnak, azt erősen bevonják fényesen vöröslő iszappal, és a kő tömegét sokkal keményebb, de vékonyabb anyaggal növelik, mint a majort Magában a forrásgödröcskében és a forrásnak víztől mosott szegélyén zöld réteggel bevont kövek találhatók. Tisztaság, csípősség, valamint a gázbuborékok bősége dolgában felülmúlják a majoriakat, úgyhogy ugyanolyan pohárral még a legerősebb emberek se tudják frissen merített vizüket egy hajtásra kiinni. Nyilvánvalóan sós voltuk, ízük miatt, amelyet (az ember) ínye első kóstolásra mindjárt megérez, kevésbé kellemes ízűek. Ugyancsak enyhébb és kevésbé kénes a szaguk, miért is az orr számára nem oly kellemetlenek. A tulajdonképpeni borkőolajtól (lúgtól) és a szalmiákszesztől lassabban és világosabban fehérednek meg, mint amaz, az üledék is könnyebben csapódik ki belőlük. A kénsavat nagyobb sistergéssel veszik fel, és attól felzavarva hosszabb ideig adnak buborékot. Mindkettőt jobban viselik, mint a higanynak salétromsavban való oldatát, és aztán hamar elszórtan sárga üledéket raknak le, és hasonlóan szennyesebb réteg, mint valami sűrű nedv takarja be a felületüket, miközben középső részük visszanyeri tisztaságát. A 2. oláhországi határőrezred tekintetes főparancsnoka, Cosimelli Antal úr a majori savanyúvíz megelőző használatától súlyos végtaggörcsökbe esett, s miután hiába próbált ki minden más eszközt, ezeknek a szentgyörgyi (forrásoknak a) kb. 2-heti használatától csaknem csodálatos módon visszanyerte belső és külső egészségét. 4- szer. A Kraszna megyei Zovány falu közelében levő forrásról (az értekezés 16.1.)' az a feljegyzésem; hogy a minap annak a helységnek egyik tekintélyes embere arról számolt be nekem, hogy annak a hegynek az oldalában, ahol ezt a forrást kivájták, sekély ásás útján csaknem mindenütt vizet lehet érni: és hogy azokban a forrásokban amelyeket eddig használtak, (mert nem csupán egy létezik) tiszta, fehér, nagyon fojtós ízű, s miközben az iszaptól megtisztulnak, férfiökölnyi nagyságúra összeálló sós tömegeket gyakran lehet találni. Ugyanez a derék férfi a nagyobbik forrásból kis edény vizet hozott nekem, amelyik ebben ugyanolyan kékes maradt itt, mint magában a forrásban,, és erősen timsós ízű volt, úgyhogy az ajkakat nagyon összehúzta, és a nyelvet ingerelte. Szaga alig volt. Ebből a vízből tíz unciányit és két latnyit öntöttem az egyik belülről mázas cserépedénybe, hogy lassú elpárologtatással porüledéket (nyerjek belőle, a sós anyag az egész edényt áthatotta és külső felületén bab, borsó és borsszem nagyságú valódi égetett timsóvá állt össze. Az edény alján az elpárologtatás után maradt por, amint hogy ízével elárulta, hogy igazi timsó, úgy égő parázsra szórva habot vetett és lyukacsos, száraz, timsós anyaggá fúvódott fel. Az egész maradvány 37 grammot nyomott. A borkőolajjal (lúggal) kénsavval és ibolyafőzettel elegyítve előttem is ugyanazokat a jelenségeket mutatta, mint amelyeket feljegyeztek róla. A szalmiákszesz mit sem változtat a vízen, hanem magától elkülönülve a felületen helyezkedik el. 5- ször. Az értekezés 53. lapjához javítandó. A borszéki forrás Ditró falvától csak hat órára van, nem pedig 12-re. 6- szor. A Korond falu közelében levő forrás — az értekezés 24. lapja — csak annál a két elapadtnál különb, amelyik ugyanennek a falunak a határában található, de silányabb és kevésbé hatásos, mint a többi, Homoródon, Oláhfaluban, Szaldabason említett."