Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 44. (Budapest, 1968)

TANULMÁNYOK - Huszár György: Az Apollónia-kultusz és hazai emlékei

Az újkorban a felvilágosodás terjedésével, az orvostudomány haladásával párhuzamosan csökkent a betegséggyógyító szentek kultusza, így az Apollóniakultusz is; viszont annak egy új megnyilvánulási formája alakult ki, a fogbetegségek kezelőinek, a fogorvosoknak a védőszentje lett. A hasonló foglalkozású emberek középkori eredetű érdekszövetségei, a céhek, védőszenteket választottak, akiknek ünnepeit megülték, képeiket zászlóikon és pecsétjeiken is feltüntették. Az orvosoknak, a fogászattal is foglalkozó borbély- és fürdős-sebészeknek számos védőszentje részben azonos a betegséggyógyító szentekkel. Bár a fogorvosok a céhrendszer idején soha nem alkottak önálló céhet, hanem a sebészcéhek tagjai voltak, mégis külön védőszenteket választottak, elsősorban Apollóniát. Brucknak az első, erre vonatkozó adata 1751-ből, Torinóból származik, ahol a „fogtörők" „Con adjuto di Santa Apollonia" távolították el a fogakat. Míg a sok iparág, foglalkozás védőszentjének kultusza jelentőségteljes volt, és sok külsőségben is megnyilvánult, addig a fogorvosok intézményes Apollóniakultuszt nem alakítottak ki. A legújabb időkben néhol Apollónia-ábrázolások díszítik a fogorvosok házait, és számos európai országban a fogorvosok előszeretettel szerepeltetik exlibriseiken. A már említett /. Paiva Boléo portugál fogorvosnak pl. 240 darabból álló ex libris-gyűjteménye van Apollónia-képpel. Fogorvosegyesületek, könyvtárak és kongresszusok emblémáin gyakran szerepel Apollónia képe. Fogorvostörténelmi vonatkozású tárgyak gyűjtői is érdeklődnek az Apollóniaábrázolások iránt; Wessler svéd gyűjtő Apollónia-gyűjteményét a Stockholmi Fogászati Intézet őrzi; Klein Kálmán magyar származású holland gyűjtő Apollónia-képei az Utrechti Egyetem Orvostörténeti Múzeumába kerültek. * Az Apollónia-kultusz kutatói monográfiáikban, közleményeikben több száz, a világ különböző részein található műalkotásról számolnak be. Ezek között egyetlen magyar vonatkozású vagy magyarországi sincs. Ebből azonban nem szabad arra következtetni, hogy hazánkban nem volt Apollónia-kultusz, hanem csak arra, hogy ennek igen különböző helyeken található emlékeit eddig még nem vették számba. A középkori magyar Apollónia-kultusz emlékei csaknem kizárólag a történelmi Magyarország területén, a felvidéki és erdélyi templomokban maradtak fenn. Ismeretes, hogy a történelmi Magyarország határszéli vármegyéiből az ország belseje felé haladva egyre kevesebb a középkori műemlék. A közgyűjteményeinkben látható szárnyas oltárok pl. szinte mind a Felvidékről és Erdélyből valók. A török hódoltság alatt ugyanis az ország többi részén, régi városaink templomaiban az oltárok nagyrészt elpusztultak. A Felvidéken, elsősorban a szász lakosságú Szepességen az Apollónia-kultusznak nemzetiségi és társadalmi gyökere is volt. A Németországban dívó Apollóniakultuszt ugyanis a szászok áthozták új hazájukba, a Felvidékre; a városiasodással, polgáriasodással járó életmódjuk pedig a fogbetegek, fogfájósok számát szaporította, ami a fogfájósok védőszentjének kultuszát ugyancsak élénkítette.