Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 44. (Budapest, 1968)

TANULMÁNYOK - Réti Endre: Hőgyes és a századvég élettani szemlélete

Milyen korba került bele Hőgyes? A múlt század utolsó harmadában egyre növekvő tömegben jelennek meg a modern orvostudomány nagy mesterei, akik mindinkább gyorsuló ütemben hozták az emberiség számára a nagy biológiai, fiziológiai, patológiai felfedezéseket, Pasteur és Koch a bakteriológiában, Fechner, Du Bois-Reymond, Ludwig, Jendrassik és számtalan más kutató az élettanban tört utat az új gondolkodási módszernek. Ezek a kutatók nem egyszerűen töprengtek a rejtélyeken, hanem módszeres kísérleti munkával tárták fel a különböző területek ismeretlen pontjait. Ez a munka azonban nem volt egyszerű és egyértelmű, és még helyes kísérleti eredmények mellett sem voltak mindig helyesek az azokból levont következtetések. Visszahúzó erők, tudománytalan koncepciók továbbra is igen nagy erővel hatottak. Ezek részben a múltból származtak, a századvég orvosi gondolkodása igen gyakran erősen a régi vitaiizmus befolyása alatt állott, az idealizmus azonban részben magából a korból is fakadt, és új meg új formákat öltve áthatotta a század végi orvosi szemléletet is. Ilyen erők jelentkeztek a korai antidarwinizmussal, agnoszticizmussal, nyílt idealista teóriákkal; ami azonban a legnehezebb volt, gyakran olyan elméletekkel, amelyekben helyes és helytelen állásfoglalások keveredtek nemegyszer nagy tekintélyű kutatóknál, mint pl. Drieschnél. (Gondoljunk csak Driesch következő mondására: „Minden természeti eseménynek kauzális és teleológiai oldala van, csupán egyszer az egyik, máskor a másik kerül jobban előtérbe.") Helyes és téves eszmék kavargásában kellett ebben az időben is megtalálnia az utat a fiziológusnak, de még nehezebb körülmények között, mint ma, mert akkor az idealista téveszmék gyakran kendőzetlenül jelentek meg a tudományos fórumokon, és a polgári hatalom konzerválására törekvő erők a konzervativizmus visszahúzó tendenciáit érvényesítették az orvostudományban és biológiában is. Az ilyen körülmények között dolgozó tudós, még a legzseniálisabb is, akarva, akaratlanul időnként kora hibáiba is beletéved. Hőgyes azonban a forradalom és szabadságharc magyar orvosnemzedékének tanítványa volt, egyik legbiztosabb kezű és szemű magyar élettani kísérletezőnk. Gondolkodása is biztos és határozott volt. Többféle kérdésben dolgozott, és mindegyikben maradandót alkotott. Balogh mellett első jelentős munkái a vese működésére vonatkoztak, és kísérleteivel, mint jeleztük, először bizonyította be experimentális úton a vesekéregállomány függetlenségét a velőállomány vérkeringésétől, úgyszintén megállapította azt is, hogy a vese kanyarulatos csatornái közvetlen részt vesznek a vizelet elválasztásában. Az 1872—73, évi kolerajárványban Magyarországon kb. félmillió beteg közül csaknem 182 000 meghalt. Ekkor még nem ismerték a kolera kórokozóját, és mint Hőgyes írta: „sem mikroszkópi, sem vegyi vizsgálattal nem vagyunk eddigelé képesek olyan valami alakelemet vagy vegyi anyagot kimutatni, amely közelebbi összefüggésbe lenne hozható a kolerával". Hőgyes kutyákon és házinyulakon kívánta megállapítani, van-e kártékony hatóanyag a kolerás ürülékben. Megállapította, hogy a hatás főleg a gyomorban és a bélben gyulladást okoz, és az előzetesen mesterségesen előidézett gyomor-bélhurut az állatot a kolerára fogékonyabbá teszi. Koleraürülék részecskékkel telített légáram belehelése hasonló módon hat. Szinte előre látja Koch tíz évvel későbbi felfedezését, amikor kimondja, hogy a nem fertőt-