Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 44. (Budapest, 1968)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Daday András: Újabb adatok a régi Balatonfüred történetéhez

hanem az urasági jogot is. — A felsorolt fogyatkozásokat Horváth apát Riesz-sztl személyesen ismertette már előzőleg is, kifejtette előtte, hogy az uraság nem az ő kedvéért, de a füredi vendégek érdekében alkalmaz orvost. Sohasem volt szó az orvosi állás megszüntetéséről, hanem olyan orvos alkalmazásáról, aki igazi értelemben véve orvos, és nem spekuláns vagy tervkovács, s aki méltányos tiszteletdíjért a téli hónapokban Szent Mártonban lakik, s a rend rendelke­zésére áll. Hogy teljes képet nyerjünk Rieszröl, a füredi gyógyszerész jelentésére hivat­kozom, aki szerint nevezett dr.-tól sokkal kevesebb recept került hozzá, mint az idegen orvosoktól. Ennek okát abban látja, hogy Riesz nem ismerte a hazai nyelvet s így a savanyúkúthoz sereglő nyomorult köznépnek nem tudta sem a betegségét kitudakolni és kikérdezni, sem tanácsot adni, s annak megfelelően gyógyszert írni. Mivel Riesz dr. többször hangoztatta, hogy a savanyúkút a túl magas árak miatt néptelenedik el, ismerjük meg az árakat a nagy drágaság idejében, 1818-ban : J, 10 elsőosztályú szobában a fürdés 1 frt 20 kr 2. 4 másodosztályú szobában 1 frt j. A hatkádas szobában 24 kr 4. A közös, 20 kádas fürdőszobában 12 kr 5. A Stagel-fürdő 2 frt 6. Egy érvágás a lábon vagy a karon 40 kr 7. Foghúzás 40 kr 8. Köpölyözés a közös fürdőszobában 40 kr, fürdővel 1 frt 40 kr 9. Köpölyözés a hatkádas fürdőszobában 48 kr 10. Borotválás a borbélyszobában 7 kr JJ. Vendégszobában 20 kr Ezek az árak a konszolidáltabb 1821-ben a vármegye hozzájárulásával a kö­vetkezőképpen alakultak : 1. 48 kr, 2. 36 kr, 3. 12 kr, 4. 8 kr, köpölyözéssel 38 kr, 5. 1 frt 15 kr, 6, 20 kr, 7. 20 kr, 10. 5 kr, 11. 15 kr. Egyéb árakról az 1821-ben keltezett egykori írások emlékeznek meg. Ezek között található meg az uraság adminisztrációja által kiadott „Hirdetés a Balaton Füredi Savanyú vízrül", amelynek bevezető sorai a következőképpen hangzanak: „ama sok rendbéli de kivált hosszasan tartó és bizonyos időre visszatérni szokott (Uranicus) nyavalyákra nézve, a tapasztalásból igen nevezetes Balaton Füredi Savanyú vizén a Szállásoknak, Ferdőknek, valamint magának az itteni Savanyú víz szállításának ára folyó 1821 esztendőre következendőképpen határoztatott meg: egy szobától a ferdőház felső emeletjén egy napra 1 frt 30 kr egy nagyobb szobától a felső és alsó Traktér házaknál 1 frt 15 kr egy kisebb szobától a megnevezett két épületekben 1 frt egy tökéletesen elkészített ágytól egy-egy napra 15 kr."

Next

/
Thumbnails
Contents